Mutatjuk, milyen trendek mentén fogsz idén wellnessezni

Még nagyobb hangsúlyt kap a megelőzés, az egészségmegőrzés, valamint a pihenés és a teljeskörű regeneráció a szakemberek szerint. Sokat foglalkozunk a minőségi alvással, egyre népszerűbbek lesznek a rövid edzőgyakorlatok, és érzékszerveinket is jobban megdolgoztatjuk majd, hogy javítsuk hangulatunkat, mentális állapotunkat, enyhítsük a stresszt, segítsük a regenerációt. Három plusz egy példát mutatunk, milyen wellnesstrendekre számíthatunk 2023-ban.

Mint ahogy a divatban, úgy a wellness területén is folyamatos a fejlődés, és mindig újabb trendek kerülnek fókuszba.

Idén több figyelmet fordítunk a megelőzésre és az egészségmegőrzésre, ennek részeként a minőségi alvásra, a fizikai és mentális erőnlétet támogató mozgásra, valamint a pihenést, relaxációt elősegítő wellnesskezelésekre, programokra. Krizonitsné Kaphegyi Zita, a soproni Fagus Hotel Conference & Spa spa menedzsere most néhány példával szemlélteti, milyen trendeket láthatunk 2023-ban.

Idén még többet beszélünk a jó alvásról

A pandémia óta többen panaszkodnak álmatlanságra, kialvatlanságra, vagy arra, hogy nehezen tudnak elaludni, így idén nagyobb figyelem irányul a pihentető alvásra.

Az elalvást a változatos étrend és rendszeres mozgás mellett mentális gyakorlatokkal is könnyebbé tehetjük.

Ilyen gyakorlat, ha lefekvés előtt leírjuk, mi történt aznap velünk. Ez ugyanis stresszoldó hatású, elősegíti a mentális ellazulást. Nyugtatóan hat, ha a lefekvés előtt már nem nézünk tévét, nem számítógépezünk, és nem nyomkodjuk telefonunkat, helyette illóolajos fürdővízben relaxálunk, majd olvasunk kicsit.

A pihentető alváshoz azonban a körülményekre is több figyelmet kell fordítanunk. Először is alakítsunk ki egy elalvási rutint, vagyis próbáljunk mindig ugyanabban az időben lefeküdni és felkelni, és állítsunk össze egy kis rituálét: például elsőként mindig a pizsamát készítsük elő, majd húzzuk el a függönyt, és így tovább. Alvásunkat alvásfigyelő appal is monitorozhatjuk, így átfogó képet kaphatunk alvási szokásainkról, és hogy mire érdemes jobban odafigyelnünk. Válasszunk igényeinknek megfelelő keménységű matracot: a túl puha matracon nem kap elég támaszt a gerinc, aminek izomfeszültség, hátfájás lehet az eredménye. A túl kemény matrac sem kedvez a gerincnek, több terhelés kerül a vállakra és a csípőre. A hálóban próbáljuk meg a lehető legjobban kizárni a fényt és a zajt megfelelő függönyökkel, sötétítőkkel.

Népszerűek lesznek a rövid edzőgyakorlatok

Bár a mozgás a megelőzés és egészségmegőrzés egyik legfontosabb eszköze, sokan azért nem építik be mindennapjaikba, mert úgy gondolják, nincs rá elég idő, sem kapacitás. Nekik kifejezetten jó hír, hogy idén egyre népszerűbbek lesznek a néhány perces edzőgyakorlatok. Erre már vannak példák többek között TikTokon is, ahol az influenszerek rövid táncos vagy fitnesz-kihívásokkal jelentkeznek.

Nem kell tehát többet arra hivatkozni, hogy nem fér bele az időbe, már akkor is sokat teszünk egészségünkért, ha reggel egy rövid tánccal indítjuk a napot kedvenc zenénkre, vagy tornázunk kicsit kedvenc influenszerünkkel, este pedig rövid jógagyakorlatokat végzünk – állítja a szakember. A mozgás hatására csökken a stressz és az izomfeszültség, és javul a hangulatunk.

Minden érzékszervünket bevetjük a jobb közérzetért: gyógyító hangok, fények, illatok

Mindenki tapasztalta már, milyen hatása lehet egy illatnak, színnek vagy hangnak, amire mentálhigiénés szakemberek is gyakran hívják fel a figyelmet. Segítségükkel befolyásolni tudjuk mentális és kedélyállapotunkat, amit 2023-ban a wellness világa is jobban ki fog használni. Így tehát a relaxációt, ellazulást segíteni tudjuk különböző illóolajokkal, illatgyertyákkal vagy többek között aromás fürdősókkal.

Erre egyrészt a wellnessközpontokban van lehetőségünk illóolajos szaunaszeánszok vagy aromaterápiás masszázs formájában, másrészt az illatok gyógyító hatását saját otthonunkban is megtapasztalhatjuk, például, ha illóolajos fürdőt veszünk vagy illatgyertya, füstölő mellett végzünk meditációt – mutat rá a menedzser. Ha nyugtatni, lecsendesíteni szeretnénk elménket többek között a levendula, a bergamott vagy épp a muskotályzsálya lesz a befutó. Ezek mindegyike stresszoldó, nyugtató és hangulatjavító hatású. Még hatásosabb, ha ehhez nyugtató meditációs zenét hallgatunk. A hangfürdő, vagyis a hangtállal végzett rezgésterápia is serkenti szerveztünk öngyógyító erejét.

A fények ugyanígy segítségünkre lesznek nemcsak hangulatjavításnál, hanem a wellness- és kozmetikai kezeléseken is, hisz a különböző színimpulzusok serkentik az anyagcserét, energiával töltik fel a sejteket.

Közérzetünkre is hatással vannak a különféle színű fények: például a zöld csökkenti a stresszt, nyugalmat áraszt és még az elalvásban is segít. Krizonitsné Kaphegyi Zita szerint a pezsgőfürdőből jól ismert vízmasszázs szintén jótékonyan hat testünkre, ellazítja az izmokat, élénkíti a vérkeringést. Otthoni körülmények között a hideg-meleg vizes zuhanyzással tudunk hasonló hatást elérni. Testünk átmasszírozására vagy nyújtásra pedig használhatunk akár SMR masszázshengert is.

+1: Egész napos mindent bele wellness és kényeztetés néhány órás lazítás helyett

Aki 2023-ban valóban szeretne többet foglalkozni testével és mentális egészségével, az már nemcsak egy-két órás masszázsra és szaunázásra ugrik be egy wellnessközpontba. Minimum egy hétvégére foglal szállást egy wellnesshotelbe, ahol egy teljes napot biztosan eltölt majd különböző wellness-, gyógy- és kozmetikai kezelésekkel.

Szaunázás után jöhet egy relaxáló kádfürdő, egy wellness vagy ájurvéda masszázs, majd különleges test- és arcpakolások, illetve innovatív wellness technológiával végzett kezelések, mint például az anyagcserét serkentő, immunrendszert erősítő polarizált fényterápiás kezelés.

(Fotók: Getty Images, Unsplash)

alvás | wellness | relax | pihenés | 2023 | trendek

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Nagyvárosi kalandor a Volvótól
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom