Megvan, melyik európai ország a turizmus legnagyobb nyertese és vesztese

Egy friss felmérésből kiderült, mely európai országok támaszkodnak leginkább és legkevésbé a turizmusra.

Montenegróban minden a turizmus körül forog

Az Utazási és Turisztikai Világtanács, azaz a World Travel and Tourism Council jelentést adott ki arról, hogy mely európai országok gazdaságai támaszkodtak leginkább a turizmusra a világjárvány előtt – és melyek azok, ahol továbbra is nagy a kitettség.

A GDP alakulásán alapuló vizsgálat rámutatott: Montenegróban a turizmus az ország GDP-jének közel harmadát (30,8 százalékát) adta 2019-ben, ez

2020-ban valamivel több mint hét százalékra zuhant, de azóta 25,5 százalékra emelkedett.

Horvátországban 2019-ben a turizmus a GDP 24,8 százalékát adta, 2021-ben ez a szám 16,1 százalékra csökkent. Görögországban, Izlandon és Albániában a pandémia előtt ez az arány több mint egynegyed volt, most csupán kevesebb, mint egyhatodát teszi ki.

Alacsonyabb kitettség, kevesebb bevétel

Vannak azonban olyan országok is, amelyek gazdasága kevésbé kitett a turizmusnak. 2019-ben Írország GDP-jéhez 4,2 százalékkal járult hozzá az utazási ágazat, ugyanez Lengyelországban 4,8 százalék, Oroszországban pedig öt százalék volt. Ezek az arányok azonban 2021-ben még tovább csökkentek, Írországban 1,2 százalékra, Lengyelországban alig három százalékra, Oroszországban pedig 4,7 százalékra.

Míg Oroszországban az Ukrajna ellen indított háború miatt bezuhant a beutazó turizmus, Európa többi részén felpörgött. A turisták körében a legnépszerűbb úti cél Franciaország volt a járvány előtt, amely korábban évente kilencvenmillió látogatót vonzott köszönhetően csodálatos városainak, gyönyörű tájainak és finom ételeinek. A WTTC adatai szerint azonban az idegenforgalomból származó bevételek az ország GDP-jének csupán egytizedét tette ki a pandémia előtt, tavaly pedig 6,5 százalékkal tudott hozzájárulni.

Spanyolországba több mint nyolcvanmillió látogató érkezett 2019-ben. Ennek ellenére a turizmus a GDP mindössze 14,5 százalékát tette ki – ez a szám csaknem felére, 8,5 százalékra csökkent 2021-ben.

Budva, Kotor és a Črna Gora is tárt karokkal várja a turistákat

Látható tehát, hogy Montenegró gazdaságának van a legnagyobb szüksége a turistákra. Itt azonban szerencsére a kereslet és a kínálat tökéletesen tud találkozni, hiszen

bár az ország kicsi, látnivalókban nincsen hiány.

Montenegró 295 kilométeres tengerpartja több száz gyönyörű stranddal büszkélkedhet. Az egyik legnépszerűbb a Budvánál található. Érdemes ellátogatni az UNESCO Világörökség részeként számontartott Kotor városába is, ahol 12. századi római katedrálist és a Balkán egyik első színházát is megcsodálhatjuk. A természet szerelmeseinek érdemes egyet túrázniuk a Lovcen Nemzeti Parkban, melynek impozáns csúcsa, a Črna Gora.

(Forrás: Euronews, fotók: Getty Images)

wttc | turizmus | budva | Európa | montenegró | Kotor

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom