Close
Íme, öt vonzó célpont egy kis májusi előnyaraláshoz

Íme, öt vonzó célpont egy kis májusi előnyaraláshoz

Kisebb meglepetést okozva olyan helyeket ajánlunk egy májusi utazásra, ahol már be lehet melegíteni a nyári vakációra, vagy akár előrehozhatjuk a strandolós, tengerparton pihenős napokat. 

Alicante

Fehér homok és fehér házak mindenhol – ezek után nem is nevezhetnék másnak Spanyolország dél-keleti partvidékének legszebb részét, mint Costa Blancának, azaz fehér partnak.

A kétszáz kilométer hosszú szakaszon Európa talán legtisztább levegőjébe szagolhatunk bele, kristálytiszta vízű tengerben fürödhetünk, a régió fővárosában, Alicantéban pedig hangulatos pálmafás sétányok, történelmi épületek (természetesen főként az óvárosban), pörgős éjszakai élet és rengeteg kiváló étterem várja azokat, akik nem bírják kivárni a strandszezont, és már májusban nyaralnának.

Sierra Helada parkja és az Altea-öböl tartozik a mindenképp látni kell kategóriába.

Montenegró

Mindössze két nagyobb magyar megye területét foglalja el, cserébe közel háromszáz kilométer hosszú partvonala van, illetve a kis kanyonoktól kezdve a magas hegyeken át a pálmafákig, változatos a menüje. 

Első helyen említendő az UNESCO Világöröksége alá tartozó Kotori-öböl, mely elképesztő környezetben fekszik:

közepesen magas hegyek ölelik át, magát a kikötőt, illetve lényegében Kotort pedig városfal védelmezi.

Képeslapra, vagyis Instagramra passzoló azurkék tengere, bájos óvárosa és lenyűgöző strandjai miatt ellenállhatatlan a tengerparti Budva városa is, mint ahogy Európa egyik utolsó érintetlen őserdejének és legmélyebb kanyonjának is nehéz nemet mondani.

A kicsit békésebb Perasthoz közel két kicsi szigetre hajózhatunk át, Petrovac városába pedig a mediterrán hangulatért és a tengerparti éttermekért érdemes elmenni.

Nantucket

Aki látta A tenger szívében című filmet, annak ismerős lesz a környezet, hiszen Nantucket szigetének vízparti kunyhóiban éltek egykoron a bálnavadászok. Az egyszerű, fehér házak, régi világítótornyok, homokdűnék és a hullámzó, kék óceán által biztosított békés, idilli hangulat ma is megmaradt.

A mindössze százharminc négyzetkilométeres sziget másodsorban a strandjairól ismert: északi részén a nyugodtabb körülmények és melegebb víz inkább a családoknak, míg a déli oldalon az erősebb hullámok és áramlatok inkább a szörfözőknek kedveznek.

Az alapból visszafogott Nantucket élete május 15. és 22. között felpörög kicsit, mert a sziget lesz a házigazdája a 22. Wine & Food Festivalnak.

Barbados

Ha csak két dolgot kellene megnevezni, miért Barbadosra vegyünk repülőjegyet májusban, az a sport és a repülőhal lenne. A sziget számít utóbbi őshazájának, még az egyik pénzérméjükön is rajta van, és az éttermektől a strandbüfékig mindenhol megkóstolhatjuk.

Az egész évben napsütéssel és kellemes meleggel csalogató trópusi éghajlatú szigetállam igazi sportparadicsomnak mondható, ahol főként a vízisportok rajongói tobzódhatnak a lehetőségekben, de aki esőerdőtúrára indulna vagy csodás helyen golfozna, az sem csalódik majd.

A sziget tele van szépséges korallzátonyokkal, pálmafákkal, luxusszállodákkal, kiváló strandokkal, festői gyarmati városkákkal, és ha észak-nyugat felé megyünk, Holetown városába érve belecsöppenhetünk az igazi karibi bulihangulatba.

Török Riviéra

Ha a riviérára gondolunk, általában Franciaország plázsai jelennek meg lelki szemeink előtt, pedig a törököknek is vannak hasonló vonzerővel bíró partjaik.

Az ország földrajzi fekvésének köszönhető kulturális kettősséget megtapasztalhatjuk például Alanya, Side, Belek vagy Kusadasi városában, mindenütt érezni a görög-római emlékek és a török hagyományok keveredését.

Türkiz árnyalatú kristálytiszta tengerrel, rendezett tengerpartokkal, datolyapálmákkal megfestett mediterrán hangulattal, tengerbe szakadó sziklapartokkal, és persze a híres török vendégszeretettel kell számolunk arrafelé.

Az említett városokat tekintve Alanyát a nyüzsgő éjszakai életéért, és szórakozási lehetőségért, valamint a Cleopatra Beachért, Sidét bámulatos homokos partjaiért és ókori műemlékeiért és színvonalas szállodáiért, Beleket a viszonylagos nyugalmáért érdemes felkeresni.  

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Getty Images, Unsplash)

nyaralás | Barbados | Török Riviéra | törökország | karibi

FOLYTASD EZZEL

Egy távoli hely, amely a nap, a tenger és a karibi életérzés rajongóinak kedvence lehet

Új, váratlan trendet figyeltek meg a térképekkel kapcsolatban

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!

Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram