Lerántották a leplet a zöld repülő-üzemanyagokról

A repülés a globális üvegházhatású gázok kibocsátásának 2,4 százalékáért felel, és a repülés iránti kereslet várhatóan növekedni fog a jövőben. Miközben az egyes légitársaságok a kerozin környezetbarátabb alternatíváival kísérleteznek a káros éghajlati hatások csökkentésének reményében, a brit Royal Society kutatása nem fest túl optimista képet ezekről az új megoldásokról – legalábbis a szigetországra vetítve.

Következtetésük szerint rövid távon egyik sem helyettesítheti a fosszilis üzemanyagot, amelyből Nagy-Britanniában évente mintegy 12,3 millió tonna fogy.

A kutatók négy környezetbarátabb megoldást vizsgáltak. Az egyik a haszonnövényekből készült bioüzemanyag, amelyből világszerte a Heathrown használják a legtöbbet, ugyanakkor ez is csak mindössze fél százalékát adja a repülőteret érintő üzemanyag-felhasználásnak.

Úgy vélik, hogyha a teljes brit légiközlekedési ágazatot ezzel akarnák feltankolni, ahhoz az ország mezőgazdasági területeinek mintegy felére lenne szükség, ami akár az élelmiszer-ellátást is veszélyeztethetné.

Egy másik lehetőség a megújuló energiával előállított hidrogén, Nagy-Britannia azonban egyrészt nem termel elég zöld áramot ehhez, másrészt teljesen új gépekre lenne szükség hozzá. Szintén szóba jöhet még az ammónia és a szintetikus üzemanyagok, de ezekhez még több zöld hidrogénre volna szükség, és ebben az esetben sem biztos, hogy a már meglévő repülők működhetnének velük. A szerzők szerint ráadásul továbbra sem világos, hogy az egyes alternatív üzemanyagok mennyivel csökkenthetik a repülés éghajlati hatásait.

A helyzet ugyanakkor mégsem reménytelen, mert mint hangsúlyozzák, hosszú távon valószínűleg sikerül majd használható alternatívát kifejleszteni, de nem lehet megúszni a repülőgépek, sőt, akár a repülőterek újratervezését sem.

Egy érdekes elmélet szerint valójában a repülőjegy árától függ az, hogy mekkora lábnyomot generálunk a repüléssel. Viszont ha vonatra szállunk, akkor ez a probléma nem merül fel.

(Forrás: BBC, képek: Getty Images)

környezetbarát | környezetvédelem | repülés | bioüzemanyag | hidrogén

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom