Az év, amikor szinte mindenki a reptérre igyekezett

A légiutasok száma 2022-ben megközelítette a 820 milliót az Európai Unióban. Ez több mint kétszerese a 2021-es 374 milliónak, a növekedés 119 százalékos.

Az Eurostat adatai szerint 2022-ben mindegyik EU tagországban nőtt a légiutasok száma 2021-hez képest. A legnagyobbat Írországban (256 százalékkal), Szlovákiában és Finnországban (mindkettőben 203 százalékkal).

Rögtön ezután Magyarország következik a negyedik helyen: míg 2021-ben 4 665 369 utas fordult meg a magyar reptereken, 2022-ben már 12 393 512-en szálltak itt repülőre.

A legalacsonyabb növekedés Cipruson (69 százalék), Bulgáriában (74 százalék) és Görögországban (80 százalék) volt.

A vizsgált évben az EU-n kívüli utazások negyvenhét, az EU-n belülieknek pedig harminchét százalékát tette ki a légi közlekedés, míg a belföldi közlekedésnek tizenhat százaléka zajlott a levegőben.

Az előző évhez képest 2022-ben az EU-n kívülre irányuló légi személyszállítás aránya nyolc százalékkal nőtt, míg az unión belül egy százalékkal, nemzeti szinten pedig hét százalékkal csökkent.

Tavaly az Európai Unióban található öt legnagyobb repülőtér mindegyike jelentős utasforgalom-növekedést regisztrált. A párizsi Charles de Gaulle repülőtér 57,5 millió utast szolgált ki (+119 százalék), az amszterdami Schiphol nemzetközi repülőtér 52,5 millió (+106 százalék), a madridi Barajas repülőtér 49,8 millió (+115 százalék), a frankfurti légikikötő 48,8 millió (+97 százalék), a barcelonai El Prat légikikötő pedig 41,2 millió (+123 százalék) utast jegyzett 2022-ben.

Nem véletlen, hogy ebben az évben kapott szárnyra a bosszúutazás kifejezés, bár mindehhez a klímának is lehet egy-két szava.

(Forrás: MTI, képek: Getty Images, Unsplash)

 

eurostat | 2022 | légiutas | légiutasok | utazás | repülés

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom