Huszonhárom hely, ahová el kell jutni

Ismét összeszedtünk jó néhány olyan helyet, amely piros pontként villog a radarunkon. Kétkedők szerint képtelenség a világon minden helyre eljutni, mi azt mondjuk, megpróbálni mindenképp érdemes. Mostani célpontjaik között akad bálnales Skócia partjainál, bemutatjuk az új Berlint, a leglátványosabb európai vonatutat, és az ohiói várost, amelyet Amerika új Szilícium-völgyeként emlegetnek. Túra indul!

Ladakh, India

A Himalája-expedíciók és a bhutáni túrák mellé 2020-ra a nyáron amúgy monszunmentes Ladakh is felzárkózhat, már ami a népszerűséget illeti. A magas hágók országaként ismert terület India legészakibb tartománya. A hegyekkel körbeölelt régióban nem csupán a természettel, hanem a helyi közösségekkel is könnyű kapcsolatot teremteni; buddhista kultúráért a kolostorokat, mozgalmasabb kalandért pedig a világ legmagasabban fekvő és egyben legmerészebb útját kell keresni (utóbbi tériszonyosoknak egyáltalán nem ajánlott).

Sa Pa, Vietnám

Az ország északi felében rejtőzik ez a hegyek oldalába épített, rizsteraszokkal és pazar kilátással csalogató csodás terület.

Azon a vidéken lehet igazából megtalálni Vietnám lelkét, mert Sa Pa olyat tud, amit Ho Si Minh és Hanoi városa nem képes megadni.

Látványos vízesések, történelmi jelentőségű templomok és Indokína legmagasabb hegycsúcsa vár felfedezésre.

Kruger Nemzeti Park, Dél-afrikai Köztársaság

Az ország északkeleti felében, Mozambik határánál található terjedelmes és egyben lenyűgöző Kruger Nemzeti Park szafarija a toplisták élén posztol.

Hajnalban induló és egész nap tartó, nyitott tetejű dzsipes túrán lehet közelről megfigyelni a vadvilágot és az Instagram-pozitív tájat az ország talán legrégebbi, legnagyobb és legismertebb természetvédelmi területén, ahol egyébként majd kétezer növényfaj él.

Los Cabos, Mexikó

Szépséges és hosszú kilométereken át húzódó strandjai, valamint elegáns szállodái mellett a Cabo Pulmo Nemzeti Parkról nevezetes a Kalifornia csúcsán elterülő Los Cabos. Mivel tengeri parkról van szó, leginkább a vizekhez kötődő állatokkal lehet ismerkedni – közülük az oroszlánfókák néha egy kis közös merülésre is kaphatóak. Éjszakára remek választás a fenntarthatóságra odafigyelő Hotel El Ganzo, ahol helyi ismert művészek is megfordulnak. A félsziget északi végének két városát egyébként általában együtt emlegetik, pedig a két rész eléggé különböző: Cabo San Lucas a sportról és a buliról, míg San José del Cabo a nyugalomról szól.

Glacier Expressz, Svájc

A nyolc órán át zakatoló, kétszázkilencvenegy hídon és kilencvenegy alagúton áthaladó expresszvonaton utazás felér egy megelevenedő tündérmesével. A Svájc délkeleti részén található St. Moritz és a Matterhorn északi lábánál fellelhető Zermatt városa között közlekedő szerelvény az Alpok megkapó panorámáját kínálja első osztályú kiszolgálással, az Excellence Class utasainak pedig ötfogásos menüvel.

Komplett személyzet lesi az utasok minden kívánságát, igény esetén még érdekes történeket is mesélnek a svájci Alpokról.

Isle of Mull, Skócia

Skócia nyugati partvidéke a világ legjobb bálna- és delfinészlelő helye. Palackorrú, közönséges delfin, barna delfin, csukabálna, gyilkosbálna is elcsíphető, ráadásul a szárazföldről. Az Isle of Mullon található bázissal két évtizede működő Hebridean Whale and Dolphin Trust jóvoltából a világ első szárazföldi tengermegfigyelő tanösvényén testközelből ismerhetőek meg ezek a csodás lények, a szervezők nem titkolt szándékaként többek között azért, hogy a kétségkívül nem mindennapi élmények után az emberek felelősebben gondolkodjanak a tengerek védelméről.

Melbourne, Ausztrália

Rendre az élmezőnyben végez a legélhetőbb városok toplistáján a folyók által körbevett Melbourne, amely néhány pillanat alatt világvárossá nőtte ki magát.

Attraktív vasútállomástól és bevásárlónegyedtől kezdve a delfinekkel úszkáláson át a hipsztermennyországnak tekinthető Rose Street Artist’s Marketig elég széles a skála a metropoliszban, ahol az utcai művészet olyan fontos, hogy a színesre mázolt falakkal teli sikátorban megbújó Hosier Lane a kötelező látnivalók közé emelkedett. A helyi legendák szerint egy nap alatt át lehet élni mind a négy évszakot.

Nantes, Franciaország

Jules Verne szülővárosát a Loire és az Erdre folyók találkozásánál találjuk. A 300 ezres bretange-i gyöngyszem majd kirobban a kreatívenergiától, tulajdonképpen egy olyan város, amely outdoor kiállítótérként működik, mintha folyamatosan egy izgalmas kortárs performanszban sétálnánk. Hatalmas, archaikus gépszörnyetegeivel Nantes egyik legemblematikusabb pontja A Les Machines de l’île, amely egy egykori hajógyárban kapott helyet. Leginkább egy steampunk Disneylandhez tudnánk hasonlítani.

San Sebastián, Spanyolország

Baszkföld sármos nagyvárosa valódi kozmopolita hely, ahol az egy főre jutó Michelin-csillagos éttermek száma rekordokat döntöget, de nem csak a prémium élményre vágyóknak kihagyhatatlan.

A türkiz színű hullámaival és aranyló partjával – no meg közepén egy bájos kis szigettel – csábító Kagyló-öböl szinte minden választáson bekerül a világ legszebb tengerpartjai közé.

A vidám hangulatú, esténként megélénkülő San Sebastian óvárosa, Parte Vieja tele van bárokkal, úgyhogy akár be is lehet ülni mindegyikbe és csak egy kevéske bort, valamint pintxót rendelni.

Valparaíso, Chile

Számos író választotta inspirációforrásnak és lakhelynek Chile legnagyobb kikötővárosát, a színek, a kábelek és az élet élvezetének gyűjtőhelyét. Nem véletlenül: a hegyoldalba épült, Chile középső részén, a Csendes-óceán partjánál található Valparaiso már messziről vonzza a tekintetet elképesztően színes házaival és kacskaringós utcáival, ahol egy csapásra elfeledkezhetünk mindenről.

Egy pohár helyi bor, egy kis lazaság, és máris egy tarka-barka bohém világban találjuk magunkat.

Saint-Malo, Franciaország

A középkori hangulatért nem csupán óvárosának szűk és zegzugos utcái felelnek, hanem egy hatalmas fal is, amely hosszú évszázadok óta védi a gránitsziklára épült Saint Malót, a 16–18. századi Franciaország egyik legfontosabb kikötővárosát. Bretgane régió egyik legérdekesebb helye ez, ahol szerencsés esetben a világ egyik legnagyobb árapályváltozását lehet megfigyelni a természet olyakor drámaira sikerült képződményeivel együtt. Két túra között pedig jólesik a híres-nevezetes bretoni palacsinta.

Whistler, Kanada

Síterepekben elég jól áll az észak-amerikai kontinens, közülük egyértelműen kimagaslik a legnagyobb és legismertebb Whistler Resort. Alpesi falvainak látványa alapból különös hangulatot teremt a morózus hegyek (Whistler és Blackomb) között, nem beszélve a Vancouverből odavezető útról, ami egy csodás, kék vizű fjord mellett halad.

A 2010-es téli olimpia házigazdája kétszáznyolcvan kilométeres, fantasztikusan karbantartott sípályarendszerrel büszkélkedhet, no meg egy három kilométer hosszan haladó Peak 2 Peak nevű csodalifttel.

Milánó, Olaszország

A divat- és a futballőrület mindig két fajsúlyos érv Lombardia pulzáló székhelye mellett, nem szólva a világszerte ismert jelképekről a Dómtól a Scaláig. A Navigli csatornarendszere mellett épült, hangulatos kávézókkal és bárokkal teli művésznegyedben pedig a kulturális falnivalókkal és a mozgalmas éjszakai élettel együtt olyan hangulatot kapunk, ami miatt érthető, hogy a 2026-os téli olimpia házigazdája miért számít az egyik legnépszerűbb olaszországi célpontnak, holott nem éppen a tipikus itáliai városok sorába illeszkedik, és még tengerpartja sincs.

Provo-Orem, Amerikai Egyesült Államok

Készülj, San Francisco, itt az új Szilícium-völgy! Provo-Orem jelentkezett be vetélytársként, hiszen átlagban itt jóval nagyobb értékben köttetnek üzletek (51 millió dollár kézfogásonként, szemben Frisco 18 milliójával), úgyhogy ezt a rangsort immáron a Salt Lake Citytől negyvenöt mérföldre található város vezeti. Keletről tekintélyes hegycsúcsok, nyugatról a Utah Lake határolja a kiváló lokációjú, rekreációs központokkal teli helyet, ahonnan az állam védjegyének számító kanyonok és nemzeti parkok, valamint a síközpontok könnyedén elérhetőek. Nem csoda, hogy több szempontból is az Államok egyik legélhetőbb városának tartják.

Csád, Afrika

Csádot emlegetik a következő afrikai látni kell célpontként. Az ország déli felében található a kontinens egyik legjobb nemzeti parkja; a Zakouma számít Afrika egyik legvédettebb területének, ahol elefántokra, zsiráfokra, antilopokra és bölényekre vigyáznak. Hasonló izgalmakat tartogat a helyiek által imádott Csádi-tó is, amely látványát tekintve sem utolsó. Megszállni a beduin stílusú Camp Nomade-ban érdemes, ahol minden olyan, mintha hosszú éveket mentünk volna vissza az időben, miközben turisták helyett oroszlánokkal és leopárdokkal osztozunk a vidéken.

Thesszaloniki, Görögország

Athénhoz képest jóval nyugodtabb, pedig Görögország második legnagyobb városáról van szó.

Életritmusa a tipikus mediterrán vonalat követi, hangulata viszont bensőségesebb a fővároshoz képest. A fiatalos egyetemváros tökéletes hely egy kis utószezoni lazításra és a nyáron esetleg lemerült elemek feltöltésére (vagy akár késő őszi strandolásra). A kikötőből a központba vezető öt kilométeres parti sétánya egészen elbűvölő, mint ahogy legfontosabb látnivalója és egyben jelképe, a hatemeletes Fehér Torony is az.

Serengeti, Afrika

A világ legnagyobb show-ja testközelből. Minden évben másfél millió gnú indul vándorútra több százezer fős, gazellák és zebrák alkotta kísérőszemélyzet társaságában a tanzániai Serengeti és a kenyai Masai Mara Nemzeti Park közötti szakaszon. Természetesen a ragadozók is tisztában vannak ezzel, úgyhogy hátborzongató élményt kaphatunk, ha esetleg pont a szemünk előtt csap le az oroszlán az áldozatára.

Privát szafarin követhető a negyvenezer kilométeres területen történő vándorlás, amely egyetlen más afrikai nemzeti parkban sem adatik meg.

A csordák mindig másként mozognak, ezért lehetetlenné tesznek bármiféle előrejelzést.

Lipcse, Németország

Akinek Berlin már túl mainstream, de ugyanazokra a vájbokra kíváncsi, kötelező elmennie az egykori keletnémet városba. Ha rusztikusan lerobbant, szétgraffitizett szocreál épületekkel teli negyedekre vágyunk, ott van Plagwitz és Connewitz. A Karl Heine csatornát csónakkal vagy gyalog is fel lehet fedezni, a Zentrum Süd rész tele van remek éjszakai helyekkel, és szinte minden kerületben találhatunk hip éttermeket, kávézókat, galériákat. Az erő Lipcsével van.

Haifa, Izrael

A Tel-Avivtól nem messze lévő nagyváros a művészek otthona, illetve a botanikuskert- és parkrajongók zarándokhelye. A világörökségi védelem alatt álló Bahai függőkertjeiben, vagy a pazar panorámát kínálgató Carmel-hegy körüli villanegyedben sétálni léleksimogató élmény. Ez egyébként a világ leghosszabb teraszos kertje, tizenkilenc szintje közül viszont csupán három látogatható. A város változatosságért régi és modern házak, gyönyörű strandok, kertvendéglők, továbbá a tudományos, technikai és űrmúzeum felel.

Csengtu, Kína

Kevés olyan helye van a nagyvilágnak, ahol óriáspandákkal lehet örök barátságot kötni. Szecsuán provincia hét és fél milliós fővárosának pandafarmján adott ez a lehetőség, melyet előre megvásárolt jeggyel érdemes igénybe venni.

A mackók mellett a békés Csincseng-hegy, a fedett kerthelyiségével különös hangulatú szecsuáni operaház és a szintén impozáns kerttel körbevett Vensu kolostor szerepel a fő látnivalók listáján. A korábban közösségi főzőhelynek számító hotpot étterem kipróbálása is a Csengtu-élménycsomag része. Lényege: a forrásban lévő alaplébe egymás után pakoljuk bele az alapanyagokat a tojástól a tengeri élőlényekig.

Umbria

Az Utas és holdvilág óta ez a tartomány közelebb áll a magyarokhoz, mint bármely más nemzet fiaihoz. Tengerpartja nincs, ódon hangulatú, városai viszont vannak. Szerencsére ezek a helyek: Gubbio, Assisi, Orvieto, Spoleto, Spello (ami ugyebár sokkal inkább város, mint Szolnok), Perugia, Termi tele vannak olyan olaszokkal, akik Szerb Antalról talán keveset tudnak, de képesek feledhetetlenné tenni bármilyen utazást. Ha van eltitkolt kincse Itáliának, az Umbria. A tömegturizmust nem annyira ismerik, a helyiek még értékelik azokat a turistákat, akik kíváncsiak a megyéjükre, városaikra.

Batumi, Grúzia

Tbiliszit, a fővárost már kezdi felfedezni magának Európa is, kellőképpen nyers, csiszolatlan, de csiszolatlanságában is megkapó azoknak, aki a kalandot jobban szeretik az all inclusive sterilitásnál. A Fekete-tenger partján fekvő Batumi még a fővárosnál is rusztikusabb, de már olyan nagy szállodaláncok is kiszemelték maguknak, mint a Le Méridien és a dizájnos butikhoteljeiről ismert Room Hotels-lánc. A kaukázusi ország előtt komoly lehetőségek állnak.

Arles, Franciaország

Egy darabka Provence. Egy darabka római birodalom. Egy darabka Van Gogh-történelem. Egy darabka kortárs arthub. Arles-ban a kor címszereplője jelenleg Maja Hoffmann, svájci milliárdos és műgyűjtő.

A hatvannégy éves befektető szerény célja az, hogy Arles a kortárs művészetek fővárosává tegye, és ez alatt nemcsak Franciaországot, hanem az egész világot érti. A projekt zászlóshajója a Luma Arles, egy kortárs művészeti hub, amit egy élő építészlegenda, Frank Gehry tervezett, és ha elkészül, Európa Guggenheim múzeuma lesz a négyzeten.

Ez is érdekelhet:

Mutatunk tizenkét helyet a nagyvilágból, ahol már nagyon várják a turistákat

Összegyűjtöttünk tucatnyi turistamágnest Mexikótól Izlandig.

(Fotók: Getty Images, Unsplash)

el kell jutni | bakancslista | utazás | 2020 | ajánló

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom