Kiderült, hová utaztak télen a magyarok – Itt vannak a legkeresettebb hazai helyek

A magyar utazók többsége idén is rövid téli kiruccanásokat tett: az 1-2 éjszakás foglalások jellemezték a szezont a Szallas.hu adatai alapján. A hotelek és a kétfős utazások voltak a legnépszerűbbek. A belföldi utazásokhoz sokan használták a SZÉP-kártyát: decemberben az online fizetések összértékének 30 százalékát, januárban és februárban pedig 26 százalékát fizették vele. Idén is rengetegen választották a havas sportokat, a kulturális kikapcsolódást és a gyógyfürdők nyújtotta feltöltődést.

A magyarok utazási szokásai nem változtak jelentősen tavaly télhez képest: Budapest és Eger továbbra is a legkeresettebb úti cél maradt a 2024/25-ös téli időszakban.

A harmadik helyen azonban változás történt: Szeged megelőzte Pécset, így az idei szezonban már az ország harmadik legkeresettebb belföldi úti célja lett az adatok szerint. A portál foglalási adatai alapján a legtöbb utazó az észak-alföldi és a budapest-közép-dunavidéki régiókat választotta, tízből négy belföldi szállásfoglalás ezek valamelyikébe szólt.

Az északi régióban Eger mellett Debrecen, Hajdúszoboszló és Nyíregyháza, míg a főváros térségében toronymagasan Budapest, utána pedig Visegrád és Esztergom bizonyult a legnépszerűbbnek.

"A régiók rangsorában a harmadik helyen a Balaton végzett, ráadásul a Szallas.hu foglalásaiból idén nagyobb arányban részesült, mint tavaly" – emelte ki Kelemen Lili sajtószóvivő. A tó környékén Hévíz, Siófok és Zalakaros volt a magyar vendégek kedvence a téli szezonban.

Rövid téli kikapcsolódások hódítottak

A téli utazók 80%-a 1-2 éjszakára foglalt szállást, a foglalások háromnegyede nem haladta meg a 100 ezer forintot. További 17% 100-200 ezer forint közötti összeget tett ki, míg a 300 ezer forint feletti foglalások aránya közel 7% volt.

A belföldi utazásokhoz sokan használtak SZÉP-kártyát: decemberben az online fizetések összértékének 30 százalékát, januárban és februárban pedig 25 százalékát fizették vele.

A szállástípusok közül az idei szezonban is a hotelek voltak a legkeresettebbek, a foglalások 41 százalékával.

Apartmant minden negyedik foglalásnál választottak, míg a vendégházak és panziók 16, illetve 13 százalékban részesültek a foglalásokból. Egyéb szállástípusokat a foglalások 5 százaléka érintett. A foglalások túlnyomó többsége kis létszámú utazás volt: 60%-uk két főre, 14%-uk pedig egy főre szólt. A háromfős foglalások aránya 10% volt, míg 16% legalább négy fős társaságokra vonatkozott.

Síelés, karácsonyi vásár, kultúra és gyógyfürdők: ezek voltak a legnépszerűbb programok

Szabó Zsolt, a Szallas.hu Programok és Attrakciók Üzletág vezetője elmondta, hogy ahogy a hőmérséklet csökkent, úgy nőtt az érdeklődés a téli programok iránt. A havas sportokat kedvelők Eplényben, Mátraszentistvánon és a Kékestetőn síeltek és snowboardoztak, míg a családosok közül sokan a Normafa lejtőin szánkóztak. Az ünnepi időszakban országszerte népszerűek voltak a karácsonyi vásárok, gasztronómiai események és az óévet búcsúztató koncertek is. A történelem iránt érdeklődők az egri várat járták be, míg a gyógyfürdők szerelmesei számára a Gyulai Várfürdő, a Zalakarosi Fürdő és a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő bizonyult a legkedveltebb célpontnak. Budapesten szintén nagy volt a téli programok iránti érdeklődés: a Széchenyi Gyógyfürdő, a Vörösmarty téri karácsonyi vásár, valamint a fényparkok – köztük a Gödöllői Fénypark és a Lumina Park – vonzották a legtöbb látogatót.

A legnépszerűbb belföldi települések a foglalási számok szerint a 2024/2025 téli szezonban:

  1. Budapest
  2. Eger
  3. Szeged
  4. Pécs
  5. Hévíz
  6. Miskolc
  7. Debrecen
  8. Siófok
  9. Gyula
  10. Hajdúszoboszló

A téli, belföldi foglalások eloszlása szállástípusonként:

  • hotel: 41%
  • apartman: 25%
  • vendégház: 16%
  • panzió: 13%
  • egyéb: 5%

Top téli programok Magyarországon (sorrend nélkül)

  • Síaréna Vibe Park
  • Mátraszentistván Sípark
  • Kékestető sípálya
  • Normafa szánkópálya
  • Egri vár
  • Gyulai Várfürdő
  • Zalakarosi Fürdő
  • Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő (Hungarospa)
  • Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda
  • Vörösmarty téri karácsonyi vásár
  • Fénypompás Kastélypark Gödöllő
  • Lumina Park - Mesebeli Filmfesztivál

(Forrás: szallas.hu, fotók: Getty Images)

magyarok | helyek | adatok | pécs | balaton | eger

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom