Close
Egészen csodás kisvárosok bújnak meg a hegyek között Amerikában

Egészen csodás kisvárosok bújnak meg a hegyek között Amerikában

Az amerikai kisvárosoknak van egyfajta megfoghatatlan vájbjuk, kiváltképp azoknak, melyeket hegyek vesznek körül. Talán már mindannyian álmodoztunk róla, egyszer elköltözünk egy ilyen békét és nyugalmat árasztó helyre, ahol mindenki ismer mindenkit, és szinte érezzük a természet érintését. Ha költözésről most nincs is szó, de utazásról talán lehet, hiszen a festői színek és az őszi hangulat miatt szeptemberben a legjobb felkeresni ezeket a filmbe illő hegyvidéki városkákat. Bemutatunk most öt kevésbé ismertet.

Coeur d’Alene

Idaho gyöngyszeme a mélykék színű vizével csábító taváról ismert, melyet susogó fenyvesek ölelnek.

Esténként olyan naplementét láthatunk a tó környékén, ami már önmagában megér egy túrát a negyvenötezer lakosú városba.

Nyáron főként a vízsiportok kedvelői látogatják, ősszel pedig eljön azoknak az ideje, akiknek elegük van a tömegből, és egy inkább elbújnak a hegyek közé.

Asheville

Az észak-karolinai Asheville viszont maga a nagybetűs pezsgés, egy valóságos gasztronómiai csúcspont. Az utóbbi években az Államok egyik legkomolyabb ivóvárosának tartják – ennek egyik oka, hogy huszonhat sörfőzde található ott.

Az Asheville Brewing Company vagy a Wicked Weed üzeme mindenképp megér egy látogatást, nem beszélve a jó néhány kiváló étteremről.

Telluride

Bár Coloradóról a síelésre és a hegyekre asszociálunk elsősorban, számos más izgalmat és természeti csodát is rejt a hatalmas állam.

Ott van például az amerikai kisvárosok egyik legszebbjének tartott, különleges atmoszférájú Telluride.

A környező havas csúcsok miatt nem csupán pazar környezetben fekszik, hanem máig őrzi a western stílusjegyeket – nem meglepő, hogy Quentin Tarantino a városban forgatott néhány jelenetet az Aljas nyolcas című filmjéhez. Zenében és fesztiválban is erős a felhozatal: a Telluride Bluegrass Fest, a Telluride Blues & Brews, és a The Ride évente sokezer embert vonz.

Park City

Salt Lake Citytől keletre találjuk a sportközpontú kisvárost, mely elég impozáns szomszédokkal büszkélkedhet. A Wasatch-hegység, a Deer Valley Resort és a gigantikus Park City Mountain Resort határolja – utóbbi kettő kedvelt síközpont.

Ebből következik, hogy az alig nyolcezer fős kisváros a turizmusra támaszkodik, a téli sportok mellett a hegymászás, a hegyi kerékpározás, a rafting és a lovaglás rajongói foglalnak leginkább szállást ott.

Továbbá azt mondják, Park Cityben van egész Amerika legjobb szabadtéri piaca.

Homer

Természet, halászat, hegyek, medve. Nagyjából ezeket kínálja a tipikus alaszkai város, amely egy ikonikus ponttal is büszkélkedhet: a Homer Spit földnyelvvel.

A Kenai-félszigeten épült Homer jó néhány csodás nemzeti park átjárójaként teljesít szolgálatot, a környéken például a Kachemak Bay Parkban hegyi kecskéket, kopasz sasokat és bálnákat is láthatunk – medvéket pedig szinte mindenhol.

A város sokoldalúnak mondható: művészeti galériák, menő éttermek, üzletek, strandok és múzeumok teszik változatossá.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Getty Images)

FOLYTASD EZZEL
Óriási hegedűhajón zenélt egy vonósnégyes Velencében
Csodás show-műsorként hirdetik a vulkánkitörést a Kanári-szigeteken
Rendeld meg a Roadster magazin 5. számát!
Mi jobb, mint egy 170 oldalas Roadster magazin? Hát egy 220 oldalas Roadster magazin! Igen, a 2021-es nyári számunkra jelentősen megnöveltük a terjedelmünket, hogy még több kalandot, utazást és inspirációt élhessünk át közösen. A méret azonban nem minden, arra is figyeltünk, hogy ismét a lehető legjobbat kínáljuk olvasóinknak. A tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Close
HELLO, EZ ITT A
ROADSTER
Kövess minket a Facebookon!
Történetek, amiket nem fogsz elfelejteni!

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom