Kártérítést kell fizetnie a szállásfoglaló oldalnak az ügyfelek megtévesztéséért

A szállásfoglaló platformot Ausztráliában tizenötmillió ausztrál dolláros bírsággal sújtották arra hivatkozva, hogy mintegy 63 ezer ügyfelet félrevezetett, emellett kártérítést kell fizetnie az érintetteknek.

A cég honlapján egyes lakások árait amerikai dollárban tüntették fel, nem pedig az alacsonyabb értékű ausztrál dollárban, ez azonban nem volt rögtön egyértelmű. Így végül sok ügyfélnek a vártnál többet kellett fizetnie a szállásért. Az Airbnb elnézést kért, és azt nyilatkozta, hogy elkötelezett az "árak átláthatósága" mellett.

A bírságot szerdán szabta ki az ausztrál szövetségi bíróság, miután az Airbnb elismerte, hogy 2018 januárja és 2021 augusztusa között hamis vagy félrevezető módon mutatta be a feltételeket az ausztrál felhasználóknak. A cég beleegyezett, hogy kártérítés fizet az érintetteknek, ami további tizenötmillió ausztrál dollárt jelent.

A probléma az volt, hogy több lakás mellett az árat dollárjellel látták el, de nem említették külön, hogy ez amerikai dollárt jelent.

Csak a legutolsó lépésnél bukkant fel az USD jelölés kis betűmérettel. Mindez hetvenezer foglalást és 63 ezer fogyasztót érintett.

Az Airbnb-hez több mint kétezer panasz érkezett ausztrál fogyasztóktól, a bíróság pedig megállapította, hogy az érintettek egy részének azt mondta a cég, hogy ők választották ki az amerikai dollárt az árakra, de a fogyasztók valójában nem választottak a pénznemek között.

Az ausztrál fogyasztóvédelmi bizottság szerint a bírság "erős üzenet az olyan nagy digitális platformoknak, mint az Airbnb, hogy be kell tartaniuk az ausztrál fogyasztóvédelmi törvényt. A cég azóta változást vezetett be az oldalán, és a dollárt használó országokban ezentúl egy hárombetűs kód jelöli a pénznemet.

Nemrég egy másik szállásfoglaló oldallal kapcsolatban is problémák merültek fel, nem is egy.

(Forrás: BBC, képek: Getty Images, Unsplash)

szállás | ausztrália | airbnb | bírság

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom