Nagyon úgy tűnik, hogy ebbe az országba percek alatt bele lehet szeretni

Bulgária felé halad Tóth Péter és barátnője, akikről még novemberben írtunk először itt, a Roadsteren. A pár lakóautóval vágott neki a világnak, és ha minden jól megy, még hosszú ideig tart majd az utazásuk. 

Továbbra is úton vannak a Balkánon, immáron lassan fél éve. Éppen Macedónia útjait koptatják, és ezen a héten belépnek Bulgáriába; az lesz az ötödik ország, amit a nem mindennapi túrájuk során komolyabban feltérképeznek a térségben.

Bovilla-tó
Butrint

"Albániában több mint két hónapot töltöttünk, és bejártuk szinte az egész országot. Az ismert látványosságokon túl olyan helyekre jutottunk el, amiket sokszor a helyiek sem ismertek. Párom, Cili teljesen beleszeretett az országba, és azt hiszem, elmondhatjuk, hogy utazóként kimaxoltuk Albániát" – meséli Tóth Péter, majd átadja a szót a YouTube-ra feltötlött közel négyperces videójuknak, amely tökéletesen összefoglalja újdonsült kedvenc országukban töltött napjaikat.

Péterről és Ciliről egyébként sokat cikkezett a helyi média,  videójukat még az albán hírügynökség is bemutatta.

Osum-kanyon
Dhermi és a Valbone-vízesés
Shkoder

Kalandjaikat itt lehet követni:

Ha netán veszélyes útszakaszt keresel, ezeket ajánljuk, ha viszont inkább szépeket, akkor ezt : az Atlanti-óceán útja képes feltárni előttünk Norvégia minden szépségét, hiszen gyönyörű tengerparti tájakról indulva, változatos szigeteken keresztül vezet el a csupasz sziklákig, ahol megcsodálhatjuk a naplementét. Nem véletlenül tartják sokan a világ legszebb útszakaszának.

(Fotók: Tóth Péter, Fazekas Cecília)

lakóautó | túra | pár | albánia | magyar

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom