Nagyobb eséllyel csap beléd a villám, minthogy itt elkapd a koronavírust

A repülést a világjárvány miatt hanyagolók fellélegezhetnek – legalábbis a Nemzetközi Légi Közlekedési Szövetség (IATA) tanulmánya szerint. 

Sokan tartanak attól, hogy repülés közben megfertőződnek, de most alighanem egy picit megnyugodhatnak.

A statisztikák szerint ugyanis igen csekély az esélye annak, hogy valaki az utazás során kapja el a Covid–19-et.

Az IATA által publikált tanulmányból kiderül, hogy idén január és július között összesen negyvennégy ilyen esetet regisztráltak, miközben a járatokon 1,2 millárd ember fordult meg.

Ez tehát azt jelenti, hogy minden 27,3 millió utasból egy fertőződik csak meg, vagyis nagyobb esély van rá, hogy belénk csapjon a villám, minthogy egy gép fedélzetén elkapjuk a koronavírust.

Az IATA, az Airbus, a Boeing és az Embraer szakértői egyetértettek abban, hogy az arcot eltakaró maszk viselésének és a komoly hatásfokú HEPA-szűrőknek köszönhetően a kabinokban biztonságban vannak az utasok.

Az Embraer szerint például a maszkviselés sokkal hatékonyabb védekezés, mint amikor a gépeken szabadon hagyják a középső üléseket. "A fedélzetén a társadalmi távolságtartást a légáramlás biztosítja – mondta Dr. David Powell, az IATA orvosi tanácsadója. – Ennél jobb védekezés pedig nincs a repülőgépen."

Ez is érdekelhet:

Olcsó gyorsteszttel újraindítható a légi közlekedés

Heteken belül több gyógyszeripari cég is elkészülhet gyors és olcsó koronavírusteszttel, ez különösen fontos a légi közlekedés újraindítása érdekében.

(Forrás: The Points Guy, fotók: Pixabay)

koronavírus | fedélzet | repülőgép | elkapni | statisztika

FOLYTASD EZZEL

Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Ilyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom