Nagyon jó hír érkezett az alváshiány pótlásáról

Húsz százalékkal kisebb eséllyel alakult ki szívbetegség, ha a hétköznapi alváshiányt a lehető legtöbb hétvégi alvással kompenzálod.

Bő egy évvel ezelőtt szinte sokkoló dolgokat állított egy akkori tanulmány, például azt, hogy az alváshiányt vissza lehet ugyan hozni, de csak akkor, ha nem halmozunk fel belőle túl sokat, és akkor is csak nagyon nehezen.

„Egyetlen óra alváshiány bepótlásához négy egymást követő, hét-kilenc órás minőségi alvással eltöltött éjszaka szükséges” – hangzott az akkori tanulmány legijesztőbb eredménye. Most viszont jó hírek érkeztek:

azoknál, akik hétvégén kompenzálják az alváshiányt, 19 százalékkal kisebb eséllyel alakul ki szívbetegség, mint akik nem teszik ezt.

Nem alaptalan állításról van szó: az Európai Kardiológiai Társaság találkozóján bemutatott tanulmány 90 903 felnőtt adatai alapján készült, a UK Biobank projekt keretében, írja a Guardian. Ez az adatbázis mintegy félmillió brit felnőtt orvosi– és életmód-adatait tartalmazza.

Közülük 19 816 felelt meg az alváshiány kritériumainak; a kutatók egy több mint 14 éves követési időszak után arra jutottak, hogy azoknál, akik a legtöbbet aludtak a hétvégéken közülük, 19 százalékkal kisebb eséllyel alakult ki szívbetegség, mint a hétvégéken legkevesebbet alvóknál.

A hétvégi extra alvás 1,28–16,06 órás alvástöbbletet jelentett, míg a kevesebb mínusz 16,05–0,26 órát.

Vizsgálták a napi alváshiányban szenvedők alcsoportját is: közülük azoknál, akik a legtöbbet aludtak hétvégén, 20 százalékkal kisebb eséllyel alakult ki szívbetegség, mint akik a legkevesebbet.

Segít tehát a „kompenzációs alvás”, különösen azoknál, akik a hétköznapokban nem alszanak eleget – foglalta össze a tanulmány egyik szerzője, Yanjun Song professzor, a Kínai Nemzeti Kardiovaszkuláris Betegségek Központjának dolgozója.

James Leiper professzor, a British Heart Foundation orvosi igazgatója, aki nem vett részt a tanulmányban megjegyezte, hogy „a hétvégi pihenés nem helyettesíti minden tekintetben a rendszeres jó éjszakai alvást, ez az átfogó tanulmány azt sugallja, hogy segít csökkenteni a szívbetegségek kockázatát.”

„Tudjuk, hogy az alváshiány hatással lehet általános jóllétünkre – folytatta Leiper. – Ez a kutatás fontos emlékeztető arra, hogy mennyire fontos minden este legalább hét órát aludni.”

Kipihenten pedig sokkal jobban esik a sportolás is, például a mozgásforma, ami az agyat is edzi, és talán a fiatalság kulcsa lehet. Ha ezután már jobban alszol, és álmodsz is valakiről, akkor adódik a dilemma, hogy elmondd-e neki vagy ne?

(Forrás: Guardian, fotók: GettyImages)

pihenés | feltöltődés | alvás

FOLYTASD EZZEL

Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú

Salalah – A téli üdülések új slágere

Rendeld meg a W By Roadster magazint!

Inspirál, feltölt, felszabadít – a W by Roadster magazin egy olyan univerzumba kalauzol, amiben szívesen létezünk. Magával ragadó egyéniségeket és sztorikat mutat be és kínál inspirációt a világ minden tájáról. Szofisztikált, könnyed és elegáns, akárcsak az olvasói.

Az 2024/1. szám tartalmából:
Ha nyár, akkor irány a mediterráneum: különböző alkotókon, helyeken és élményeken keresztül járjuk be a Mediterrán térség legvágyottabb helyeit. Gyönyörű enteriőröket mutatunk be a Balaton-felvidéktől Puglián át egészen Marokkóig, valamint elkalauzolunk a régió leggyönyörűbb hoteljeibe is. Izgalmas, kreatív nőkkel beszélgetünk művészetről, alkotásról és az élet művészetéről. Divatanyagunkban pedig a szabad, korlátok nélküli létezésre inspirálunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Ez az egzotikus hely lesz a következő téli nyaralások favoritja!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom