Nem terveztünk parasztházat az esőerdőbe – Interjú Anthony Gall-lal

Az ausztrál származású építész a Hotel Clarkkal került az érdeklődés homlokterébe, de a Roadsternek az épület kontextusáról és Kós Károlyról is beszélt, valamint azt is elárulta, hogyan lehet tanulni a laikusoktól.

Anthony Gallnak sűrű éve van: tavasszal Ybl-díjat kapott, majd átadták az általa tervezett Hotel Clarkot lényegében az ország közepén, a nullás kilométerkő mellett. Közben dolgozott, tanított a Szent István Egyetemen, és még az újságírók sem hagyták békén.

Gall Ausztrália észak-keleti részén született egy ötvenezres kisvárosban, amit egy interjúban Veszprémhez hasonlított, csak Mackay körül „nem gabonamezők vannak, hanem cukornád, pálmafák, papagájok”. Negyedik-ötödik generációs ausztrál, a tanár szülei mégis erősen kötődnek Európához, talán az ír, angol, skót, dán ősök miatt. Olyannyira, hogy 1981-ben jelzálogkölcsönt vettek fel a házukra, hogy a négy fiukkal három hónapra Európába utazzanak.

Azután született egy lányuk is, az egyik fiú, Anthony élete pedig alapjaiban változott meg, bár ez csak fokozatosan bontakozott ki. Három napot töltött Magyarországon, a 14. születésnapján Kecskeméten, a Kodály Intézetben járt. Ha ez nem lett volna elég, építészhallgatóként az egyik kedvenc tanára Steve Szokolay volt, majd mivel az ausztrál szabályok szerint a felsőfokú tanulmányok harmadik éve után legalább egy évig dolgozni vagy utazni kell, egy évig Londonban élt. Itt kapta a hírt, hogy elnyert egy ösztöndíjat Budapestre. Megismerte a mostani feleségét, és bár hazament befejezni a tanulmányait, ekkorra már nagyjából eldőlt, hogy Budapesten élnek majd.

A szakdolgozatát például Kós Károlyról írta, akiről akkoriban semmit nem tudtak odakint. 1993-ban kapott egy ösztöndíjat a Magyar Építészeti Múzeumtól, azóta Budapesten él. Tanulmányozta Kós munkásságát Erdélyben, tízéves munkával megírta az eddigi legrészletesebb, ötszáz oldalas tanulmányt Kós építészetéről, miközben a saját terveiben is fontosabb a folytonosság az öncélú újdonságnál. Mindez idén tavasszal az Ybl-díjban és a Hotel Clarkban öltött testet.

„Nemcsak azért jöttem el Ausztráliából, mert kellett, hanem mert bennem erős az igény a folytonosság, a helyhez kötődés, és annak a rétegei iránt – mondta a Roadsternek arról, mi fogta meg az európai építészetben. – Talán más szemmel néztem a Clark Ádám térre is, ezért sem akartam »nagy durranást« tervezni oda, inkább egy, a környezetébe simuló épületet.”

Ausztrálként – úgy érzi – talán többre becsüli az organikus építészetet, ami már egy egyszerű ablak tervezésekor is különbséget jelent: „Otthon az ablaknak nem volt történelmi múltja, csak egy nyílás volt egy falon, absztrakt módon határoztuk meg, azzal, hogy mit látunk belülről, mit mivel hoz kapcsolatba. Nem beszélhettünk arról, hogy az ablak azért olyan, amilyen, mert egy eklektikus vagy neoklasszikus házon helyezkedik el. Ahol nincs támpont, nincs történelmi épített környezet, ott kénytelen vagy kitalálni valami allegóriát, filozófiát, amitől más az a ház, tehát neked kell értelmezned a környezetedet.”

„Mi az absztrakcióból indultunk ki. Ha kivittek az esőerdőbe, hogy tervezzünk oda egy házat, akkor nem kezdtünk el nyeregtetős parasztházakat rajzolni.”

Budapesten ez nyilván másképp van, amitől „meggazdagodott az eszköztáram, itt egy ablak milyensége is kulturális értelmet nyer. A Clark esetében is fontos volt számomra az ablak-fal-ablak-fal tagolódás, amit fel kellett vállalni.”

Gallt nem bántják a kritikák, úgy látja, volt egy „emésztési idő”, amíg az emberek megbarátkoztak az új épülettel. A bírálatok azért sem bántják, mert a laikusoktól is mer tanulni, a kritikákból le tudja szűrni, hogyan viszonyulnak a lakók egy-egy városrészhez vagy épülethez.

Így nyer értelmet a Kós Károlyhoz való kötődés is.

Az indoklás szerint Gall Kós örökségének méltó közvetítéséért, a szecessziós és népi építészet szakértőjeként, valamint kutatói, építésztervezői és oktatói tevékenysége elismeréseként kapta az Ybl-díjat.

A kilencvenes évek közepén „szerencsém volt, jókor kezdtem vele foglalkozni, mert akkoriban lehetett róla írni, kiállítást rendezni, a helyiek szívesen meséltek, én pedig jegyzeteltem. Feltártam az első világháború utáni épületeit, amiről csak egy lista volt – ami még ma sem teljes. Általa a magyar kultúrát is megismertem, hiszen polihisztor volt.”

Ausztráliában és a nagyvilágban ma már elismert helye van Kós Károlynak, Gall azonban szerényen csak annyit mond a saját szerepéről:

„ezeket a világ megoldja”.

Szerinte egyszerűen a nyugat és a szocialista blokk alig tudott valamit egymásról, majd a szocializmus összeomlása után természetes módon elkezdte felfedezni egymás kultúráját mindkét fél.

Sosem tervezte, hogy visszamegy Ausztráliába, Budapestet a téllel együtt is szereti. És újabb kihívások is várnak rá: ő tervezte az Óbudai Velodromot. Korábban maga is versenyszerűen kerékpározott, nyilván más így megtervezni egy versenypályát, és ezt viccelődve igazolja is:

„Hát mert használni szeretném!”

És valóban, a velodromban amatőrök is tekerhetnek majd, feltéve, ha nem félnek a több mint negyven fokban megdöntött pályától.

A viccet félretéve azonban nehezebb volt számára kerékpáros szentélyt tervezni, és „nem azért, mert féltem a hibázástól, de sokkal könnyebb átlépni egy csomó veszélyen, ha az ember nem tudja, hogy ott vannak.”

Ez is érdekelhet:

design | hotel clark | dizájn | kós károly | építészet