Patinás óragyártó lett az Aston Martin partnere

A Girard-Perregaux lett az Aston Martin óragyártó partnere, és mind a két márkában közös, hogy olyan kiváló termékeket készít, amelyeket a hozzáértő ügyfelek nagyra értékelnek.

A sebesség hajszolása során elsősorban a múló időt kell legyőzni, és az óra elleni fáradhatatlan versengés több mint egy évszázada bűvöli el a motorsport szerelmeseit, míg az idő minél pontosabb mérése még régebb óta jelent kihívást az óragyártók számára. Lehetetlen nem észrevenni a párhuzamot a motorsport és az óragyártás között, és most erről a két területről az Aston Martin és a Girard-Perregaux lépett partnerségre.

Mind a két márkában közös, hogy szenvedélyes és elhivatott úttörők alapították.

Az Aston Martint több mint száz éve, 1913-ban hozta létre Lionel Martin és Robert Bamford, míg a Girard-Perregaux születése még ennél is jóval régebbre, 1791-re vezethető vissza, amikor az akkor még mindössze tizenkilenc éves Jean-François Bautte megalkotta az első óráját. De a márka születése már egy szerelem, Constant Girard és Marie Perregaux házasságának gyümölcse volt 1854-ben.

A DBR1 arról is emlékezetes, hogy 1959-ben ezzel nyerte meg a 24 órás Le Mans-i futamot Carroll Shelby és Roy Salvadori 323 kör, azaz 4347,9 km megtétele után

Az Aston Martin egyik legjelentősebb mérföldkövének az 1956-ban bemutatott DBR1 számít,

amely útjára indította a mai napig használt DB típusjelzést. A tervezése Frank Feeley nevéhez fűződik, és az emlékezetes formája valóban minden idők egyik leggyönyörűbb versenyautójává teszi. A dizájn lényeges eleme az oldalsó szellőzőnyílás, amely az Aston Martin jellegzetességévé vált, és a mai napig megtalálható a márka sportautóin.

Hasonlóképpen, amikor a Girard-Perregaux 1867-ben bemutatta a mára legendássá vált „három aranyhidas” tourbillont, akkor valójában

az addig gyakran a szem elől elrejtett funkcionális alkatrészeket változtatott vonzó stíluselemmé.

A svájci manufaktúra a kétszázharminc éves történelme során gyakran megmutatta a kreativitását, különböző formákkal kísérletezett, és ez a gondolkodásmód jellemzi ma is a legjobban a patinás márkát.

Több mint száz bejegyzett szabadalom, számos díj és kitüntetés erősíti meg a Girard-Perregaux helyét az óraipar élmezőnyében, és a svájci cég továbbra is azon kevés óragyártók egyike, amely több mint két évszázad óta házon belül végzi a gyártáshoz szükséges összes munkafolyamatot, ezzel még hitelesebbé téve a márkát. Az Aston Martinnal kötött együttműködés első eredményére, egy limitált szériás órára már nem kell sokat várnunk, még az idén bemutatják.

Brit elegancia

Az Aston Martin nemcsak órához, hanem luxusvillához is adja a nevét, de elsősorban továbbra is lenyűgöző sportautóiról ismerhetjük, legyen szó egy újra gyártásba kerülő klasszikusról, vagy a DBS Superleggera különkiadásáról, amelyet a James Bond-filmek ihlettek.

aston martin | girard-perregaux | aston martin dbr1 | óragyártás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom