Világrekorder átoltottsága ellenére újra lezárják a Seychelle-szigeteket

Nem túl biztató.

A közel százezres lakosú Seychelle-szigeteken az oltásra jogosultak 62,2 százalékát beoltották már, mégis újabb korlátozó intézkedéseket vezetett be a kormány – írja a BBC-re hivatkozva a HVG. A szigeten a május elsejét megelőző három napban ötszáz új fertőzöttet regisztráltak, jelenleg is több mint ezer aktív beteg van, négyötödük helyi, a többiek külföldiek.

Bloomberg szerint a beoltottak közel kétharmada a kínai Sinopharm vakcináját kapta, a fennmaradó közel negyven százalék az AstraZeneca indiai gyártású vakcináját, a CoviShieldet. A BBC azt írja, hogy az aktív fertőzöttek harmada már mindkét dózist megkapta az oltásból, a többiek egyet, vagy egyet sem.

Hiába a világrekorder átoltottság, a napi fertőzésszám május első hetében megugrott, ezért a kormány most a szigorítások mellett döntött. Bezárják az iskolákat és a vendéglátóhelyeket, két hétig tilos lesz sporteseményt vagy nagyobb összejövetelt rendezni, és azt tanácsolják, hogy családi találkozókon se vegyenek részt az emberek.

A Seychelle-szigetek átoltottsága kiemelkedő, még a mintaországként emlegetett Izraelt is beelőzi, ahol a lakosság 55,9 százalékát oltották be.

Míg a Seychelle-szigeteket egy időre lezárják, Franciaországban elindítják a négylépcsős újranyitást, Csehország pedig mihamarabb oltási igazolványt szeretne, hogy a környező országokkal szabadon utazhassanak egymás közt.

(Forrás: HVG, BBC, fotó: Getty Images)

oltás | Seychelle-szigetek

FOLYTASD EZZEL

Ezért vannak apró lyukak a repülőgép ablakain

UNESCO címet kapott ez a csodálatos magyar erdő

Rendeld meg a Roadster magazin 15. számát!

Nyakunkon a tavasz, és ami még jobb hír, itt a legújabb Roadster magazin is. Mit találunk benne? Találkozunk az amerikai képzőművésszel, Jim Denevannel, aki amellett, hogy land artban utazik, egy csodás rendezvényszervező céget is működtet, amely elképesztő helyeken szervez vacsorákat Kaliforniától kezdve Dél-Afrikán át Toszkánáig. Kifaggatjuk a kultikus Iditarod Trail Race kutyás szánhúzó verseny szervezőjét, a biennáléra készülő Nemes Márton festőművészt, megismerkedtünk a Friluftsliv filozófiával, Arnaud Montagard fotós révén megnézzük, milyen Amerika hátsó udvara, főzünk a 101 Bistróban, és a Totemism legújabb kollekcióját is szemügyre vesszük. ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Öt dolog, amiért ideális útitárs a Redmi új telefonja
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom