Azt mondják, a montreali telek brutálisak. A bohém városban már októbertől átveszi az uralmat a zimankó, és kitart egészen áprilisig. Nem csoda, hogy a helyi vendéglátósok igyekeznek melegebb kuckókat berendezni, ha már egyszer étteremnyitásra adják a fejüket.
A lezser, stílusos és változatos Montreal igazi kulináris nagyvárosnak mondható, tele kávézóval, cukrászdával, francia pékséggel és étteremmel – Észak-Amerikában New York után ott a legnagyobb az egy főre jutó éttermek száma.
És ha már tényleg minden utcasarkon belefutunk ilyen helyekbe, valami szokatlant és figyelemfelkeltőt kell kitalálnia egy tulajdonosnak ahhoz, hogy kilógjón a közegből. A Saint-Laurent körúton, a Mile Enden megnyitott JackRose Table & Club tulajának úgy tűnik, sikerült: egy korábbi autójavító-műhelyt változtatott át étteremmé, tehát a trendeknek megfelelően sztorit tudott keríteni mögé.
Szándékosan visszafogott világítás, no meg némi trópusi impresszióval megtoldott szívélyes és barátságos légkör fogadja a látogatót az étteremben, amely jó néhány darabot megőrzött az eredeti, itt-ott indusztriális darabokat tartalmazó állapotából. A rózsaszín és fekete színeken alapuló, némi art deco-hatással operáló enteriőr az Ivy Studio munkájának eredménye: nekik köszönhetően a nappali, a nyitott konyha, az ebédlő és a központi bár is más-más hangulatot kínál a vendégnek.
Ha már hangulat: a JackRose afféle hibridként van jelen a montreali gasztroéletben, ugyanis este tíz után éjszakai klubbá alakul át.
A konyhát Maxime Desjardins-Tremblay irányítja, aki nagyrészt helyi alapanyagokra épülő szezonális menüt rak össze. Az étlapból szemezgetve úgy tűnik, elsősorban a húsevők kedvében igyekszik járni, mert a wagyu és angus marhából készült sültek, továbbá a homárral töltött ravioli erről tanúskodik (természetesen a vegetáriánusok és a vegák sem maradnak éhesek).
Aligha váltja meg a világot a JackRose, de ha Montrealban járunk, első dolgunk lesz beülni ide egy jó steakre és egy kiváló borra.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Wallpaper, Jackrose.ca)
kanada | étterem | bár | jack rose | montreal | angus
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!