Olyan húsz éve lehetett, hogy járó autóból próbáltam a magam béna módján fényképezni egy alföldi naplementét. Lőttem vagy ötven ugyanolyan, közepesen rossz képet, és az autóban ülők jól kinevettek, hogy minek ez az igyekezet, kit érdekel a sokmilliomodik giccses naplemente. Mire egyikük megszólalt, hogy amit a természet alkot, az sosem lehet giccses, szóval inkább ne köszörüljék rajtam a nyelvüket. Akkor is tetszett ez a mondat, és azóta is sokszor eszembe jut. Az Antilop-kanyon viszont annyira pofátlanul lenyűgöző, hogy gondolkodni nem nagyon lehet rajta, csak hálálkodni, hogy ott vagyunk, és nem csak a Windows-háttérképen láttuk.
Arizonában járunk, ahol a sivatagi táj ritkán egyhangú. Ha más nem, akkor gigantikus "EAT" felirat és bóvli plasztikhamburger mosódik el a távolban, elhúzunk kupacban lévő postaládák mellett, és ami a legizgalmasabb, a kopár, tompa hegyek-dombvonulatok is fel-feltűnnek. Page városkájához közel találjuk a célállomást, ma már egyértelműen odatalálni, tizenöt évvel ezelőtt még nem volt ilyen evidens, hogy merre keressék az Antilop-kanyont. A parkolóból a kanyon felszínéhez érve még nem látunk sokat, ami elsőre feltűnik, az a rengeteg ember, akik csoportokba rendeződve várják, hogy leereszkedhessenek a világ egyik legbámulatosabb kanyonjába.
A túravezetők kivétel nélkül navaho indiánok, akik az Arizona–Utah–Új-Mexikó államokban elterülő rezervátumot lakják.
A turizmus jelenthet nekik némi kiutat, hiszen sajnos mai napig különösen elnyomottan élnek, ez kiderült a mi túravezetőnk gyorsan vázolt életútjából is. Fotográfiát tanult, de abba kellett hagynia, nem volt rá elegendő pénz, ráadásul egészségügyi gondjai is akadtak. Most inkább túrákat vezet, és segít a látogatóknak, hogy milyen szögekből érdemes fotózni odalent, hogyan készíthetik el "életük képét". Legalább ezerszer járhatta már végig a vonalat, mégsem unott, kérdéseinkre türelemmel válaszol.
Az Antilop-kanyon földöntúli látványát nehéz visszaadni, és akárhányszor pörgettem át az ott készült képeket, nem tudom eldönteni, hogy jók vagy sem. Annyira különleges volt a táj, hogy az első kamerás Nokiával is át lehetne adni belőle valamit... aztán kevésnek tűnik a Canon EOS 5D Mark IV is. Mindenki kattint, minden másodpercben, ázsiai barátaink egyszerre telefonnal, tükörreflexes géppel, fejre szerelt GoPróval tudósítanak, de igazából felesleges a fáradozás, tényleg átadhatatlan az élmény. Illetve, jobb meghagyni a profiknak, akik kifejezett fotós túrák (állvány is levihető, kétszer annyi ideig tart, mint a szimpla látogatás) alkalmával dolgoznak a legjobb szögeken, bevilágító napsugároszlopokon, szálló homokszemcséken.
Kattints párat, persze, legyen saját készítésű fotó, és a túravezetőd kérd meg, hogy téged is örökítsen meg egy ponton, de utána maradj a jelenben, mert sokkolóan szép a környezet.
A fények játéka, a kanyon formái, melyeket a víz alakított jelen állapotára, és alakítja tovább a csapadékos hónapokban.
Két részre osztható a kanyon: felső és alsó, mi az alsóba ereszkedtünk le. Mindkettő 1997 óta látogatható, és csak engedéllyel, túravezetővel lehet bejárni őket. Nem véletlen, végzetes baleset is történt már, mivel a csapadékos évszakban gyorsáradások alakulhatnak ki. Ha csak a környéken is esett az eső, a túrák elmaradnak. Tizenegyen életüket veszítették itt úgy, hogy a kanyonnál nem is esett, de a vadon rohanó víz pillanatok alatt elárasztotta, esélytelen volt kimenekülni. Kiderült, hogy több mérföldnyire esett – a bonyolult és összefüggő kanyonrendszer nem veszélytelen. Vezetőnk mesélt egy áradásról, ami úgy tíz éve történt: több mint egy napig hömpölygött a sebes víz a kanyonon át, pár hónapra le is zárták, nem lehetett látogatni.
Létrák és kötelek helyett ma már vaslépcsőkkel lehet megközelíteni a föld alatti részeket, de ilyenkor nincs fényképezés és bámészkodás, az épített részeken haladni kell. Visszafelé sem kódoroghatunk, szigorúan figyelmeztetnek, ha megszegjük a szabályokat.
Az erózió alakította döbbentes hasadékok olyanok, akár a felhők: formáikba bármit beleláthatunk. Ha nem lenne elég maga a homokkő műcsarnok, a napfény játéka is alakítja a látványt, mintegy photoshopolgatja magát.
A napállástól függően egész fényoszlopok alakulhatnak ki, egyes vájatok kékes-lilás árnyékba borulnak, míg mások teljes reflektorfényt kapnak hirtelen, és a róluk meginduló porszerű homokszemcsék aranycsillámoknak tűnnek, míg földet érnek.
Vannak univerzálisabban értelmezhető formák is, mint az oroszlánfej, és a túravezető milliméterre pontosan tudja, honnan érdemes nézni (és fotózni) egyes alakzatokat.
Az élmény pedig még úgy is megkapó, hogy sajnos nem annyira lehet átszellemülni a tömeg miatt. Az Antilop-kanyont mindenki látni akarja, aki az Államok ezen fertályán jár. Komplett túrák indulnak vegasi éjszakákkal, Arizona és Utah legszebb részeinek megtekintésével, úgy mint a Horseshoe Bend, a The Wave homokkő alakzat, Sedona városa, a White pocket sziklák, a Grand Canyon egésze.
Hasznos tippek, túraszervezők, aktuálisan frissített információk ezen a honlapon találhatók.
Ez is érdekelhet:
Nem az arizonai Grand Canyont tartják az Egyesült Államok legszebb látványosságának, hanem egy hozzá hasonló, ám kevésbé tolakodó helyet valahol Utah államban.
(Fotók: Unsplash, Getty Images)
erózió | arizona | antelope canyon | geológia | antilop-kanyon
Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod
10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod
Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!