Az égbe szöknek az Airbnb-árak

Az Airbnb közzétette az idei első negyedévre vonatkozó adatait, melyekből úgy tűnik, igencsak megtáltosodott az utazási kedv.

Ebben az évben már százmillió foglalás érkezett a platformra, ami rekordot jelent, és azt mutatja, hogy már semmi nem állhat a nyaralások útjába. Az újjáéledő kereslet azonban a bérleti díjakat is új magasságokba emelte.

A platform másfél milliárd dolláros bevételt ért el, ami hetven százalékos növekedést jelent az előző évhez, és nyolcvan százalékost 2019 azonos negyedévéhez képest, mely az utolsó negyedév volt, mielőtt beütött a járvány.

A bevétel növekedése nemcsak a több foglalásnak, hanem az átlagos napi díjak folyamatos emelkedésének is köszönhető.

Az első negyedévben ez az ár 168 dollár (mintegy hatvanezer forint) volt, ami harminchét százalékos növekedést jelent 2019 ugyanezen negyedévéhez képest, és öt százalékost 2021-éhez képest.

Mindezt jelentős részben alakították így az észak-amerikai foglalások, ahol a városi lakásoknál általában drágábban kiadható vidéki házak futottak fel.

Brian Chesky vezérigazgató januárban még azon a véleményen volt, hogy 2022 legnagyobb utazási trendje az lesz, hogy városok ezreit özönlik el a turisták, és hetekig, hónapokig, vagy akár egy egész szezonon át ottmaradnak. Ez a jóslat sem teljesen alaptalan, mert a huszonnyolc vagy annál több napos tartózkodások adják a leggyorsabban növekvő kategóriát 2019-hez képest, az összes foglalás közel fele pedig legalább hét éjszakára szól.

A vezérigazgató ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a platform minden árkategóriában kínál ajánlatokat, a társaság pedig megpendítette, hogy jövő szerdán nagy bejelentést tesz, mely a platformot érintő változtatásról fog szólni.

Hamarosan megváltozik egyébként egy két éve érvényes szabályozás is, miközben az Airbnb továbbra is több módon szeretne segíteni az Ukrajnából menekülőknek, és különleges egyszeri ajánlatokkal is megajándékozza az utazókat.

(Forrás: CNN, képek: Unsplash)

árak | airbnb | foglalás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom