Az egész világra érvényes tiltásról döntött az Airbnb

Vége a bulinak.

Eddig is jó néhány országban szabályozta az Airbnb a rövidtávú lakáskiadást, ide tartozott például, hogy Spanyolországban, Franciaországban és Angliában azok a 25 éven aluliak, akik nem tudnak három pozitív értékelést felmutatni, nem bérelhettek ki házat vagy lakást ezekben az országokban.

Minderre azért volt szükség, hogy minél kevesebb engedély nélküli házibuli szerveződjön, hiszen pandémia idején óriási egészségügyi kockázattal járnak az ilyen jellegű rendezvények.

Ennek mostantól vége: az Airbnb az egész világon betiltotta a kiadható lakásokban a privát partikat.

A tiltás valamennyi jövőbeli foglalásra érvényes és határozatlan ideig érvényben marad. Az új policy magában foglalja az egyszerre elszállásolhatók számának maximalizálását is, amit tizenhat főben jelöltek meg. Az Airbnb továbbá frissítette a keresésre vonatkozó szűrőket az oldalán és eltávolította az "eseménybarát", valamint a "bulik és rendevzények engedélyezettek" címkéket.

A társaság közleményéből kiderül még, hogy az Airbnb-n szereplő lakások hetvenhárom százaléka eddig is tiltotta a házibulizást.

Ez is érdekelhet:

Több fronton is durva változásokat hozhat a hazai Airbnb-szigorítás

Akár hét százalékkal is eshetnek az árak Budapest belvárosában.

(Forrás: CNN, fotók: Pixabay, Unsplash)

házibuli | tiltás | airbnb | buli | lakáskiadás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom