Close
Az El Camino helyett járd végig Magyarország legszebb vidékeit!

Az El Camino helyett járd végig Magyarország legszebb vidékeit!

A korlátozásokkal teli időszak remek alkalmat biztosít arra, hogy felfedezzük a minket körülvevő csodálatos tájakat. Mindezt igazán kemény teljesítménytúrák keretében is megtehetjük; mutatjuk, merre érdemes túrázni minden évszakban.

Sárvár–Sümeg

Az Országos Kéktúra leghosszabb síkvidéki szakasza során hetvenkét kilométert tehetünk meg Sárvár és Sümeg között. Az útvonal gyakorlatilag néhány kisebb kemenesháti emelkedőt leszámítva lapos területen és a Kisalföld legszebb kistelepülésein vezet keresztül.

A túra során csodálatos erdei kiskápolnát fedezhetünk fel, tanösvényeken haladva ismerkedhetünk meg a régió élővilágával, a Szajki-tavakat követően pedig már a horizonton egyre inkább kibontakozik a sümegi vár, hogy megmutassa célállomásunkat, egyben akár egy következő túra, a Bakony bejárásának kiindulópontját is.

Balaton-körtúra

A Balaton télen-nyáron élményeket tartogat, ráadásul a kirándulni vágyók is bőségesen találhatnak maguknak hosszabb-rövidebb útvonalakat. A leghosszabb, huszonegy szakaszból álló Balaton-körtúra állomásai egy-egy nap alatt teljesíthetők, az érintett ellenőrzőpontokon pedig bélyegzővel igazolhatjuk áthaladásunkat.

A túra különlegessége, hogy nemcsak gyalogosan, hanem sítalpon is teljesíthető megfelelő időjárási körülmények esetén.

Kéktúra: Írott-kőtől Hollóházáig

Az Országos Kéktúra 1168 kilométeres útvonala az Írott-kőtől indul és Hollóházánál ér véget. A Kéktúra huszonhét szakaszra osztható, melyek között több mint hetven kilométeres és alig tizennégy kilométeres táv is megtalálható, szintideje pedig 332 óra körül mozog.

A változatos tájon végighaladó, hol kifejezetten kemény emelkedőkben bővelkedő, majd pihentető sík terepen haladó túrát évente nagyságrendileg kétszázan teljesítik.

Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra

Az Írott-kő és Szekszárd között futó túraútvonal 541 kilométer hosszú, és Dél-Dunántúl legszebb dombvidékén vezet keresztül.

Utunk során rácsodálkozhatunk a néhol felbukkanó Balatonra, megpihenhetünk az ország legjobb pincészeteinél, felfedezhetjük az abaligeti cseppkőbarlang rejtett kincseit, a Dombay-tavat, vagy éppen a Mecsek kalandos szurdokvölgyeit.

Túraévet írunk

Idén minden eddiginél többen vághatnak neki az extra hosszú teljesítménytúráknak és a többnapos kirándulásoknak, hiszen így biztonságos körülmények között, a természetben, aktív pihenéssel tölthetik szabadidejüket. 2021 az epikus túrák éve lesz. Legyen szó teljesítménytúráról vagy hosszútávú kerékpáros kihívásról, páratlan élményben lehet részünk. Összegyűjtöttük a hét legfantasztikusabb kiránduló-útvonalat az öreg kontinensről.

(Fotók: Getty Images)

teljesítménytúra | kirándulás | belföld | nagy sztori | túra

FOLYTASD EZZEL

Ilyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja

Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Close
Ezek a hangok, ízek, élmények valódi ünneppé varázsolják a karácsonyt
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom