Miközben mindenki bezár, van, aki most kezd új projektbe.
Korábban már mi is összeszedtük, melyek voltak azok az éttermek, amelyek éppen megnyitottak, vagy éppen nyitni készültek volna, amikor a korlátozások miatt kénytelenek voltak változtatni a terveiken. Vannak azonban, akiknek a pandémia sem veszi el a vállalkozókedvét, és ilyenkor nyitnak egy új helyet. Mit egyet? Hármat!
Ez a bizonyos valaki Kovács Kristóf, a Déryné tulajdonosa, aki három egységből álló miniláncot nyit. Az első Zsebi a Bartók Béla körúton meg is nyitott, mi már láttuk, hogy a Pozsonyi úton is dolgoznak egy üzlethelyiségen, a harmadik pedig a Fashion Streeten fog megnyílni. Mindez azért is meglepő, mert a Déryné nyáron esett át egy teljes felújításon, továbbá a bezárásokra reagálva építettek az étterem elé egy hüttét, vagyis a vezetőség biztosan nem unatkozott az elmúlt időszakban.
A Zsebi egy klasszikus francia pékség a Dérynét is jellemző magas minőséggel és páneurópai esztétikával. Hogy mit is tud Zsebi, azt idézzük a tulajdonostól.
"Babka, bejgli, croissant, helyben sült pastel de nata, sajtos rudak, kenyér, és persze espresso, zene és rengeteg jókedv. Szerelemprojekt."
Sok sikert kívánunk Zsebinek, aki arra jár, mindenképpen adjon neki egy esélyt!
pékség | déryné | kovács kristóf | pastel de nata | zsebi
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!