Évek óta nem volt olyan a Balatonnál, mint most

Ha az utolsó pillanatban foglalnál szállást, nem vagy elkésve.

A Magyarországi Éttermek és Szállodák Szövetségének elnöke, Baldauf Csaba arról számolt be az RTL Híradónak, hogy messze nincs telt ház a Balatonnál. Badacsonyban az előző években ilyenkor már augusztusra sem lehetett szobát foglalni, most viszont még bőven van hely.

Nagy Miklós, a badacsonyi Hotel Bonvino igazgatója azt mondta, biztosak abban, hogy nem lesz rossz a nyár, de érezhető a bizonytalanság a foglalásokban ugyanúgy, ahogy a jelenlegi helyzetben az emberekben is van egyfajta bizonytalanság.

Mint Baldauf Csaba hozzátette,

akik tavaly belföldön nyaraltak, azoknak nem kis része idén, két-két és fél év után külföldi úti célt választott,

és egyértelműen ez a kereslet hiányzik most a belföldi szálláshelyeken.

Úgy tűnik, a Balaton helyett sokan választották például Horvátországot. A Szállás.hu sajtószóvivője azt mondta: arra számítanak, hogy a tavalyi évhez képest kétszer annyi horvátországi foglalásuk lesz.

A Szállodaszövetség elnöke szerint mindennek nem a hazai áremelkedés az oka, pusztán az, hogy két évig nem nagyon lehetett utazni a járvány miatt. Abban bízik, hogy akik külföldre mennek, ők is eltöltenek majd néhány napot valamelyik itthoni szállodában is, ha nem is annyit, mint tavaly.

Az idei nyár újdonsága, hogy sokan csak az utolsó pillanatban választanak szállást, már nem foglalnak hónapokkal előre. Az árak egyébként átlagosan 35 százalékkal emelkedtek a magyarországi szálláshelyeken 2019-hez képest, sokan akkor nyaraltak utoljára a koronavírus-járvány miatt.

Ha kiruccannál a magyar tengerhez,  Balatonszemes legkúlabb bisztrója és szálláshelye tárt karokkal vár.

(Forrás: RTL, képek: Getty Images)

belföld | külföld | balaton | magyarok | utazás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom