A huszonhat éves modell karrierjét szinte a kezdetektől követtük testvérmagazinunk, a Player virtuális hasábjain, így az elmúlt öt-hat évben láthattunk, hogy lesz a pályakezdő tizenévesből sokat látott, kőkemény profi. Ahogy a legjobb modellek, ő is a globális világpolgárok életét éli: oda utazik, ahová a hivatás szólítja, legyen az London, New York vagy Peking. De egyre többször fordul elő, hogy nem csak a munkája miatt kapja fel a túrabakancsot.
Barabás Heni éppen sencseni apartmanjában tartózkodik, amikor elérjük: a kanapé előtt ül (és nem a kanapén), könnyed, derűs, vidám személyiség, aki bizonyos pillanatokban Kate Moss eltitkolt és rejtélyes körülmények között Magyarországra keveredett unokahúgának tűnik. Percekkel később már Tibetről beszélünk, arról a földről, amely mindig is a bakancslistája élén állt – holtversenyben Peruval. Októberben, huszonötödik születésnapjára egy húsznapos kelet-tibeti úttal lepte meg magát, amely során túlzás nélkül mondhatjuk, lélegzetelállító helyekre jutott el.
Tibet sokunk számára egyet jelent a rejtéllyel: távoli, misztikus és idegen föld, amely magában hordoz mindent, amiért érdemes útra kelni. És természetesen nem lehet megfeledkezni a dalai láma népszerűségéről sem, nyilvánvaló, hogy a Nobel-békedíjas szerzetes személye, béke és együttérzés iránti elkötelezettsége is fontos szerepet játszik a Tibet iránti globális vonzalomban. A dalai láma azonban 1959 óta indiai száműzetésben él, az egykoron független buddhista királyság pedig a Kínai Népköztársaság egyik tartományának számít. A térség politikailag szenzitív terület, a vallásszabadságukért küzdő szerzetesekre általában hatalmas nyomást helyeznek a kínai hatóságok. Lhaszába, a Tibeti Autonóm Régió fővárosába már évek óta nagyon nehéz, többnyire szinte lehetetlen bejutni, de Tibet keleti területei a megfelelő engedélyek birtokában megközelíthetőbbnek számítanak.
– Október 13-án már úton akartam lenni, mert akkor van a születésnapom. Két bakancslistás helyem van, az egyik Peru, de az nem jött össze, mert Kínába kellett jönnöm dolgozni. Van egy helyi barátnőm, vele indultunk neki, és nagyon-nagyon jól jött, hogy ott volt velem, mert oda nagyon kell a tolmács. Volt, ahol már neki sem ment, mert sok olyan hely van, ahol a tibetiek nem tudnak kínaiul. Szerencsém volt, mert ő is szeret hikingolni, ami nem minden barátomra igaz, van, aki csak pihenne, én meg ilyenkor is nagyon aktív vagyok.
– Ami nagyon megterhelő volt a tibeti utazásban, az a buszozás. Nincsenek rendesen kiépített utak, így az autó folyamatosan ráz, dülöngél, és nem egyszer eléggé rosszul lettem, fejfájás, hányinger tört rám. Volt, hogy kilenc órát buszoztunk, aztán még három órát autóztunk.
– Az utamnak két fő csúcspontja volt, az egyik a Yarchen Gar kolostor Kelet-Tibetben, ami a világ egyik legnagyobb buddhista monostora. Állítólag közel tízezer szerzetes él itt, és itt van a legtöbb szerzetesnő is. Igen ám, de a környéken mindenhol folyamatosak a rendőri-katonai ellenőrzések, mindenhol engedélyeket kellett kérni, és nem lehetett tudni, hogy beengednek-e. Kikérdezték, kik vagyunk, mit akarunk, hány napot leszünk, és így tovább. De sikerült bejutnunk, és ez volt az út fénypontja. Találkoztam a főlámával, aki megáldott, úgyhogy már azt is elmondhatom magamról, hogy megáldott egy láma!
Itt egyébként nincsenek hotelek, egy szerzetesnél aludtunk, fürdőszoba nem volt, és azt ettük, amit ők. Mivel én vegán vagyok, és semmiféle állattól származó terméket nem eszem, nekem nagyon is megfelelt a szerzetesi étrend.
– Itt volt fejfájásom és hányingerem a magasságtól, pedig ez a hely csak négyezer méteres tengerszint feletti magasságon fekszik. Szerencsére mindössze egy-két napig tartott, és aztán elmúlt. Később megmásztuk a Haba-hegyet, ami 5396 méter magas, és érdekes módon ott az égvilágon semmi problémám nem akadt. Mindig is volt egy ilyen clickem a hegyekért, és nekem ez volt életemben az első hegymászás, és ugyan mondták, hogy ez a csúcs nem bonyolult, de nekem ez is nagyon-nagyon-nagyon nehéz volt, és hatalmas kihívás.
Lefagyott a lábam, a kezem, szenvedtem, fájt mindenem, káromkodtam magyarul és angolul, így amikor felértem, akkor egyszerre sírtam, nevettem és voltam nagyon boldog, szóval egy hihetetlen érzelmi utazás volt az egész.
– A tibetiek elképesztőek. Ha a tibetiekre gondolok, nekem mindig a szerzetesi falu jut eszembe. Én arra számítottam, hogy nagyon zárkózottak lesznek, de ellenkezőleg: nagyon nyitott, kedves volt mindenki, folyamatosan mosolyognak az emberre. Kínában sincs ilyen, pedig a kínai nagyvárosokban hozzászokhattak a nyugatiak látványához. Alig volt valamijük, de egy halom ajándékot adtak, megosztották velünk az ételüket. Yarchen Gar két részre van osztva. Az egyik felében élnek a férfi szerzetesek, a másikban a nők, átjárás pedig nincs közöttük. Mi látogatóként természetesen átmehettünk egyik helyről a másikra, és a női oldalon történt az, hogy bementünk egy olyan épületbe, ahol az emeleten gyerekek tanultak. Felmentem az emeletre, és a reakciókból az volt a benyomásom, hogy ők még életükben nem láttak nyugati embert.
Megrohamoztak, folyamatosan beszéltek hozzám, úgyhogy teljesen zavarba is jöttem ettől a nagy figyelemtől és kedvességtől. Nem volt egy ember, aki ne lett volna kedves velünk.
Nagyon kevés helyen esik jól annyira az étel, mint egy buddhista templomban szerzetesekkel. Vegánként nekem ez nagyon megfelelő. Szeretek elmerülni az imákat hallgatva, ilyenkor néha én is meditálni kezdek. Nem egyszer fordult elő, hogy egy ilyen élmény könnyekig meghatott. Kína egyéb részein járva is szívesen keresek fel templomokat.
Három dolog, amit Heni szerint tudni kell egy tibeti útról:
1. Nagyon jó, ha van az emberrel egy kínaiul beszél barát vagy guide. Vagy ha ő tud kínaiul, tibetiül – természetesen. Az angollal, európai nyelvekkel nem lehet sokra menni.
2. A buszút igen nagy kihívás, de nagyon sokat lehet látni útközben, megéri a szenvedést. Fel kell készülni rosszullétekre, gyomorrontásra, fejfájásra, szóval érdemes bepakolni a megfelelő gyógyszereket.
3. A legjobb októberben menni. A színek zseniálisak, a természet csodálatos arcát mutatja, és eső sincs, ami nyáron nagyon jellemző arrafelé.
(Fotók: Barabás Henriett)
tibet | barabás heni | yarchen gar | szerzetes | modell | utazás
Mikrobiom és wellbeing, avagy ez lehet az új szupererőd
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!