Ez a majdnem száz éves szénerőmű lett London egyik legmenőbb látványossága

A londoni Battersea erőmű ikonikus épülete nyolcévnyi átalakítást követően éttermekkel, bárokkal és üzletekkel nyitotta meg kapuit, és közben az egykori vezérlőtermekbe is be lehet pillantani.

A Temze déli partján, a Vauxhall állomás és a Nine Elms lakónegyed közelében álló épület legrégebbi része 1929-ben épült, és az erőmű 54 éven keresztül szolgált, míg 1983-ban le nem állították.

Az üzletek között találjuk a Curated Works ajándékboltot, amely negyven helyi kisvállalkozás termékeit árulja, és az első szakaszban nyílik az Aesop, a Space NK, a Jo Malone London, az Uniqlo és a Mango butikja is, 2023-ban pedig további márkák csatlakoznak a kínálathoz.

Éttermek tekintetében szintén gazdag a kínálat, a Le Bab, a Where The Pancakes Are, a Poke House, a Clean Kitchen Club és a Paris Baguette étlapjáról már lehet válogatni, és jövőre nyílik meg az egykori fűtőházban az Arcade Food Hall.

A terület sétálóutcát is kapott, amelyet Electric Boulevard-nak neveztek el, az erőmű turbinacsarnokait aprólékosan restaurálták, hogy korábbi pompájukban tündököljenek, a kéményben pedig kilátót alakítanak ki, ahová lifttel lehet feljutni.

A következő hónapokban az art’otel szállodamárka első nagy-britanniai hotelje nyílik itt, amelynek éttermében Henrique Sa Pessoa séf fogásait lehet majd megkóstolni.

Ha átalakított erőműre gondolunk, talán ez a dán épület jut eszünkbe, de Anglia is tartogat még érdekes ipari örökségeket, melyek a helyüket keresik a 21. században.

(Forrás: Independent, képek: Getty Images, Lift 109)

london | bevásárlóközpont | battersea erőmű

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom