Megszületett Európa válasza New York ikonikus parkjára

A hajdani manhattani West Side Line magasvasút mentén kialakított High Line park adta ihletet a Twelve Architects stúdiónak, hogy átalakítsa Manchester egyik használaton kívüli vasútvonalának egy darabját.

A manchasteri Castlefield Viadukton egykor áruszállító vagonok zakatoltak át, de a város központi pályaudvarának 1969-es bezárásakor funkció nélkül maradt. Most azonban, hála a Twelve Architects stúdiónak és a National Trust természetvédelmi jótékonysági szervezetnek, újjászületett, hogy

példaként álljon arra, hogyan lehet megőrizni a terület ipari örökségét, miközben a természetet a városba költöztetik.

Ez a projekt csak ideiglenes, a National Trust azonban adományokat gyűjt, hogy a városnak állandó részévé váljon a lineáris oázis, miközben várja a lakosok visszajelzését. A park három zónára oszlik, amelyek a híd megújulásának folyamatán vezeti keresztül a látogatót attól az állapottól, ami volt, addig, ami a jövőben lehet.

A Sky Park bejárata kioszkkal, ülőalkalmatosságokkal és mosdóval várja a látogatókat, majd a második zóna következik, ahol még a híd viktoriánus szerkezete kerül a középpontba, hogy aztán a növényekkel és installációkkal díszített harmadik szakasz megmutassa az építményben rejlő lehetőségeket.

A különböző növényeket és bokrokat kopott acéledényekbe ültették, amelyek vöröses árnyalatúak a város ipari emlékeire rímelnek. Ott található többek között a Tudományos és Ipari Múzeum installációi, és helyet kapott egy rendezvénytér is, amelynek ablaka a viadukt érintetlen részeit keretezi. A park egyéves nyitvatartása alatt naponta száz embert várnak, a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Nem csoda, hogy London is szeretne egy saját High Line-t, mi is elfogadnánk itthonra ilyen átalakított közösségi tereket.

(Forrás: Dezeen, képek: David Bewick, Twelve Architects/Dezeen, Getty Images)

new york | manchester | high line | Castlefield Viadukt | Twelve Architects

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom