Bármikor elfogadnánk itthonra is ilyen átalakított közösségi tereket

Kedvenc amerikai metropoliszunk számos alkalommal és módon inspirálta már a világot. Mutatunk néhány nagyvárost, melyet a New York-i High Line Park, azaz a korábbi magasvasút pályáján kialakított közösségi tér ihletett meg, és megpróbálkoztak valami hasonlóval.

London Wall Place

Valóságos kis zöld oázisnak tűnik az üzleti negyed hatalmas üveg- és betontornyai között. A koncepció szerint két gigantikus irodaház közé megálmodott LWP magában foglalja a Szent Alphage-templom maradványait és a második században épült római kori védelmi fal eredeti darabjait.

A Make Architechts által kitervelt projekt részeként felújították a meglévő épületek mellett a történelmi emlékhelyeket is.

A London Wall Place leghangulatosabb része természetesen a New York hajdani magasvasútjára emlékeztető, időjárásálló acéllemezekből épített, a történelmi emlékek fölött átívelő sétány, amely háromszázötven méter magasan köti össze az irodaépületeket és a kulturális központként ismert Barbican Centert.

Maersk Tower

Koppenhága ikonikus épülete a felavatását követően egyből meghatározó eleme lett a város képének. A vörösréz bordákból álló, rácsszerkezetes, tizenöt emeletes torony a Koppenhágai Egyetem orvosi karának részeként alkot egy afféle kulturális-tudományos központot előadó-, bemutató- és konferenciatermeivel, kávézójával, laborjával, tetején pedig egy nagyközönség számára is látogatható kilátójával. 

A komplexumhoz egy háromszáz méter hosszú, keskeny lebegő sétány is tartozik, ami átvezeti a közlekedőket a Maersk-torony egyes részei között.

Kialakítottak egy közösségi parkot is, ahol szabadtéren tanulhatnak és feltöltődhetnek a diákok.

Maga a 42 ezer négyzetméteres épület egyébként energiahatékonyság szempontjából Dánia egyik legjobbja: napelemmel felszerelt, újrahasznosítja a hulladékhőt, a vécé öblítéséhez pedig csapadékvizet használ. 

Minhocão Park

Jó ideje használták már Brazília legnagyobb városának lakói a felhőkarcolók árnyékában megbújó közösségi teret, amit hivatalosan idén kereszteltek el Minhocão Parknak.

A New York-i mintára egy hajdani felüljáróból kialakított, majdnem három kilométeres sétánynak alighanem a környéken lakók örültek a legjobban, hiszen a pöfögő járművek helyett a futók, a kerékpározók és a bringások vették át a hatalmat, akik jóval kisebb zajt csapnak.

Arról nem beszélve, hogy az építészetileg nem éppen a csúcsalkotások közé sorolt egykori sugárút nem csak elcsúfította a városképet, hanem a bűnözés melegágyának számított.

Nem kérdés, mennyivel jobban jártak a Sao Pauló-iak az új megoldással.

Ez is érdekelhet:

Örökre felsebezte London arcát, amúgy az évszázad egyik legnagyobb építésze

Renzo Piano, a Pompidou központ és a Shard tervezője csodás önvallomást tett a saját hatásairól, az utazás fontosságáról, a szépségről, és a „kicsit buta számítógépekről”.

(Fotók: Monocle.com, Divisare.com)

sétány | Minhocão Park | koppenhága | Dánia | felüljáró

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom