Close
A Volkswagené lehet a legkedveltebb elektromos autó Kínában

A Volkswagené lehet a legkedveltebb elektromos autó Kínában

A német gyártó bemutatta új, elektromos autóit Kínában, helyet követelve magának az új energiával működő járművek legnagyobb piacán.

Az ID.4 Crozz, valamint az ID.4 X elektromos városi terepjárókat kedden mutatták be a dél-kínai Sencsenben. Előbbit a wolfsburgi székhelyű autógyártó FAW-Volkswagen, míg utóbbit a SAIC-Volkswagen nevű vállalkozása gyártja.

Stephan Wöllenstein, a Volkswagen csoport kínai ágazatának vezérigazgatója az eseménnyel egybekötött sajtótájékoztatón elmondta: 2023-ig az ID-család nyolc különböző modelljének bevezetését tervezik. Az autógyártó reményei szerint ezekkel a modellekkel a Volkswagen az új energiával működő gépjárművek legkedveltebb márkájává válhat Kínában – számolt be a Sohu kínai hírportál.

A két ID.4 modell jelenleg előrendelhető, árukról pedig annyit árultak el, hogy a levonások után 250 ezer jüan (11,7 millió forint) alatt lesz. A vetélytárs Tesla Model 3 alapverziója jelenleg 249 900 jüanba kerül.

A gyártó beszámolója szerint az ID.4-es, MEB platformra épülő modellek maximális hatótávolsága meghaladja az 550 kilométert.

A Volkswagen szeptember végén jelentette be, hogy kínai partnereivel együtt csaknem 15 milliárd eurós beruházást fog végrehajtani az elkövetkező négy évben az elektromos autók piacán. A cég emellett már elindított egy 33 milliárd eurós befektetést az elektromos autók globális fejlesztésére. Az elektromos autókra való átállás és digitalizáció jegyében pedig a Volkswagen 2025-ig összesen tizenöt különböző, új energiával működő modellt kíván gyártani Kínában, így kínai portfóliójának harmincöt százalékát tennék ki a teljes mértékben elektromos járművek. Kína a világ legnagyobb piacának számít mind az elektromos járművek, mind a személyautók kereskedelme szempontjából. A kínai kormányzat pedig a légszennyezettség enyhítésére azt a célt tűzte ki, hogy 2025-re az autóeladások negyedét tegyék ki az elektromos járművek, amelyek jelenleg csupán az új autók forgalmának mintegy öt százalékát adják.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: MTI, fotók: Wheelsage)

Legyen tiéd a limitált szériás giftboxunk!
Mi jobb, mint egy Roadster magazin?
A válasz egyszerű: öt Roadster magazin.
Úgy döntöttünk, összerakjuk egy díszdobozba az eddigi számainkat, és ha megrendeled magadnak vagy valaki másnak ajándékba (spoiler alert: jön a karácsony!), akkor a következő, sorrendben ötödik számunkat ajándékba kapod tőlünk.
Az öt szám együtt díszdobozban most 8950 Ft.
Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazint.
Close

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom