Nem a koronavírus miatt.
1808 óta minden vasárnap megnyitott a híres párizsi madárpiac, ahol nemcsak gyönyörködni lehetett az egzotikus fajokban, hanem megvásárolhatóak is voltak a kanárik, a papagájok vagy például a zebrapintyek.
Az Ile de la Cite-en található piac az elmúlt években a helyiek és a turisták körében is hatalmas népszerűségnek örvendett,
a városi tanács azonban állatvédők javaslatát figyelembe véve úgy döntött, a madárkereskedelemmel kapcsolatos aggályok miatt bezárja a helyet.
Christophe Najdovski polgármester elmondta, hogy az utóbbi időben a piac a régió madárkereskedelemi központjává vált, beleértve a veszélyeztetett fajokat is. A bezárás másik okaként azt jelölte meg, hogy a madarak tartásának feltételei már nem voltak elfogadhatóak – például tizenhárom, engedéllyel rendelkező árus közül csupán hét tartotta be a szabályokat.
A tervek szerint más szakmába irányítanák át a kereskedőket, akik közül többen szkeptikusan fogadták az ötletet. Köztük van a piacon harmincnyolc éve árusító Albert Badalamenti: "Azt mondták, újrahasznosítanak minket, találnak nekünk másik munkát. Attól tartok, hogy csődbe megyünk. Mégis mit fogunk kezdeni a madárállománnyal?"
Míg a piac bezárása a kereskedőknek pénzügyi bizonytalanságot okoz, addig az állatok jogaiért harcolók üdvözölték a döntést.
Közben kiderült, hogy a 2024-es párizsi olimpia után megújul a Champs-Élysées. Ha a francia fővárosra vágyunk, akkor pedig így költözhet egy kis Párizs a lakásunkba.
(Forrás: Matadornetwork, fotók: Getty Images)
párizs | bezár | híres | madárpiac | ikonikus
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!