Minden válságot kibírt a római legenda, de a vírus hetven év után nyugdíjba küldte

Közel hét évtizedet dolgozott a szakmában, túlélte Olaszország legzűrösebb gazdasági és politikai időszakait, de a koronavírussal már nem bírt. A nyolcvan esztendős római fodrász, Luigi Pinzo története.

Pinzo tizenkét évesen már fodrászüzletben dolgozott, bár akkori feladatai kimerültek a padló felseprésében és a vendégek kabátjainak tisztításában. 1977-ben aztán egy menő római környéken megnyitotta első saját üzletét, amely a hosszú évek alatt kialakult állandó ügyfélkörének köszönhetően szinte virágzott – egészen idén februárig. A fertőzéstől tartva egyre inkább elmaradoztak már a vendégek.

"Az emberek otthon maradnak, én pedig sokkal kevesebbet dolgozom. Félnek. A korom miatt én is aggódom, hogy bármelyik pillanatban elkaphatom a vírust" – nyilatkozta védjegyének számító limezöld dzsekijében Luigi Pinzo.

Az olasz fővárosban működő üzletek közel negyven százalékát zárta be a koronavírus, köztük az általa alapított, Luigi néven ismert kis fodrászatot, ahol mindössze három bőrszék várja a vendégeket. A falon egy nem akármilyen elismerés díszeleg: karrierje előtti tisztelgésként 1993-ban a köztársaság lovagjává választották Luigi Pinzót. Ez az olasz állam egyik legmagasabb rangú kitüntetése.

"Nem ismerek más római borbélyt, akik hatvannyolc éve a szakmában lenne" – mondja.

Még gyermekként kezdett dolgozni Olaszország középső vidékén, mielőtt tizenhat éves korában Rómába költözött. Mindig nagyon ambiciózus volt, a fejlődésre törekedett. Abban az időben, amikor belevágott az üzletbe, a mesterség elsajátítása hosszú gyakorlati időt vett igénybe, a frizurák elkészítéséhez kizárólag ollót használt.

Szerinte manapság ez teljesen kiveszett, hiszen egyre-másra nyílnak a hajvágó szalonok, ahol egy rövid betanítás után leginkább elektromos készülékkel dolgoznak a fodrászok.

"A szakma elvesztette a lelkét. Gépiessé vált" – mondja a mester. "Amikor bejön hozzám egy ügyfél, alaposan megvizsgálom az öltözékét, tanulmányozom, hogy kidolgozzam számára a lehető legmegfelelőbb frizurát. Ez valamilyen szinten művészet, de sajnos kihalófélben van."

Pinzo a részletekre való odafigyelés miatt lett Róma legendás borbélya. Amikor elterjedt a híre, hogy bezárja az üzletét, az ügyfelek valósággal megrohamozták a Luigit. Még egy utolsó hajvágásra.

Ez is érdekelhet:
Az ukrán Kult borít mindent, amit a borbélyságokról gondoltunk

A Sivak & Partners ukrán tervezőirodára érdemes lesz odafigyelni. Most éppen egy férfihajvágó-szalont adtak át, ami szakít mindennel, amit eddig ezekről az üzletekről gondoltunk.

(Forrás: Reuters, fotók: Pixabay, Unslpash)

legendás | róma | Pinzo | olaszország | koronavírus | fodrász

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom