Bhután teljes hosszán végigsétálhatunk a négyszáz kilométer hosszú, réteken, erdőkön és hegyeken át vezető útvonalon.
A mögöttünk hagyott két gyötrelmes év után határozottan ránk férne egy kis felfrissülés.
Bár nem egyszerű megvalósítani, de álmodjunk nagyot: egy életre szóló bhutáni kalandozás lehet erre az egyik legjobb opció.
Az ázsiai országot egyes tanulmányok folyamatosan a világ egyik legboldogabb országának tartják, ami részben annak köszönhető, hogy a háborúktól sújtott térségben elkerülte a konfliktusokat, valamint bőkezű szociális hálóval rendelkezik, amely magában foglalja az általános egészségügyi ellátást is.
És akkor még nem beszéltünk a lenyűgöző természeti adottságokról, valamint a vadvilágáról (melyre átfogó természetvédelmi program vigyáz).
A szépséges országban most újra megnyitották az epikus Trans Bhutan Trail-t, ami ezt megelőzően hatvan évig volt lezárva.
A négyszáz kilométer hosszú túraútvonal egykoron vélhetően a Selyemút részének számított, amely megkönnyítette az Ázsián átívelő kereskedelmet. A tizenhatodik században Bhután és Tibet közötti utazáshoz használták, az 1960-as években azonban már a jobb minőségű utak kerültek előtérbe, az ösvény állapota pedig jelentősen leromlott.
A Bhután nyugati végében található Haa-t a keleti felében megbújó Trashiganggal összekötő útvonal restaurálása évek óta tartott. Ennek befejeztével mostantól a vállalkozó szelleműek újra végigsétálhatnak az egész országon. Egyes utazási utazási irodák, például a G Adventures már gőzerővel szervezik is a kalandtúrákat a híres útvonal mentén.
A tizenkét napos túrázás során rengeteg gyönyörű tájat, erdőket, réteket, hegyeket és egy rakás hegyi erődítményt érintenek a résztvevők. A G Adventures által szervezett utak ára fejenként háromezer font (kb. 1,3 millió forint) körül kezdődik.
Ennek az új, több mint kétezer kilométeres útvonalnak köszönhetően pedig sosem volt ennyire könnyű Észtország, Lettország és Litvánia között kirándulni.
(Forrás: Time Out, fotók: Getty Images)
kaland | ország | hosszú | ösvény | megnyitott | túra
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!