Íme az egyetlen koktél, ami sokkal finomabb repülés közben

Miután megérkeztél a repülőtérre, átjutottál a check-in-en, nem találtak semmit a biztonsági ellenőrzésen, beengedtek a kapun, felcaplattál a repülőgépre, felpakoltad a táskádat a poggyásztartóba, és végül elfoglaltad a helyed, itt az ideje a jól megérdemelt jutalomnak – egy finom koktélnak.

Ha pedig nem tudod, milyet rendelj, javasoljuk a Bloody Maryt. A tudomány szerint ugyanis kilencezer magasan még jobb az íze.

A Cornell kutatócsoport korábbi tanulmánya értelmében a paradicsomlé, azaz a Bloody Mary fő összetevője a levegőben határozottan finomabb, mivel a repülőgép zajszintje befolyásolja az ember ízérzékelését.

A következtetés levonásához a tanulmány szerzői negyvennyolc önkéntessel kóstoltattak meg különböző ízprofilú paradicsomleveket, köztük édes, sós és keserű opciókat. A levek kóstolása közben a csapat növelte a zajszintet, és arra kérte a tesztelőket, hogy a folyamat során értékeljék az egyes ízek intenzitását. Kiderült: minél zajosabb volt a környezet, annál nehezebben észlelték a résztvevők az édességet. A sós jellegű ízeket (az úgynevezett umamit) azonban jóval könnyebben.

A vizsgálat megerősítette, hogy hangos-zajos környezetben sérül az ízérzékelésünk. Érdekes módon leginkább az édes és az umami ízekre volt hatással  – az édes íz érzékelését gátolta, az umami ellenben jelentősen fokozódott.

A Cornell tudósai nem az egyetlenek, akik megerősítették ezt a megállapítást. A Lufthansa is rendelt egy tanulmányt a német Fraunhofer intézettől, amely szerint a szárazság és az alacsony nyomás kombinációja harminc százalékkal csökkenti az ízlelőbimbók érzékenységét leginkább az édes ízeket tekintve. Ez pedig ugyancsak rámutat arra, hogy az umamiban gazdag ételek valóban a levegőben a legfinomabbak.

Ha esetleg eddig nem gondolkodtál el ezen, itt eláruljuk, miért vannak fehérre festve a repülőgépek, itt pedig azt, hogy miért a bal oldalon kell beszállni a gépbe.

(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Getty Images)

repülés | koktél | ízlelés | umami | fedélzet

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom