Fantasztikus eredményt ért el a magyar csapat a világ legfontosabb szakácsversenyén

Ez igen!

Harmadikak lettek a mieink, ilyet eddig még soha nem értek el a magyarok a Bocuse d'Or történetében!

A társadalmi felelősségvállalás díját Mexikó nyerte, a legjobb commis (kukta) címet Norvégia vihette haza. A legjobb haltál a svédeké, a legjobb tányértémát a franciák készítették. A gyerekzsűri kedvence Japán volt.

A dobogó harmadik fokára a magyar csapat állhatott, a második Norvégia lett, a Bocuse d'Or győztese pedig Dánia!

Mint ismert, január 22-én és 23-án huszonnégy ország részvételével rendezték meg Franciországban a patinás Bocuse d’Or Grand Finalt a Sirha Lyon keretein belül.

A világ legfontosabb szakácsversenyén a magyar csapatban Dalnoki Bence séf, Széll Tamás coach és Nyikos Patrik commis indult.

 

A konyhai zsűriben olyan világklasszisok szerepeltek, mint Alexandre Couillon**, Enrico Crippa***, Alexandre Mazzia*** és Stéphanie Le Quellec**, hogy csak a két-, illetve háromcsillagos szakembereket említsük. A zsűri tiszteletbeli elnöke Dominique Crenn volt, a San Franciscó-i három Michelin-csillagos Atelier Crenn séfje.

(Fotók: Fekete Antonio)

– Hatalmas mérföldkő ez nemcsak a magyar Bocuse d’Or versenyzés, de az egész magyar gasztronómia történetében. Sok-sok év tapasztalat, rengeteg munka, áldozat és összefogás van emögött ez eredmény mögött. Ez a bronz szobor újabb bizonyíték, hogy Magyarországnak ott van a helye a világ gasztrotérképén – mondta Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke, aki a kóstólózsűriben szerepelt.

 A versenyen a szokott módon két ételt kellett elkészíteni. A hústál kötelező alapanyagai az ördöghal, a fekete kagyló és a Szent Jakab kagyló volt, a tányértéma pedig formabontó módon egy három fogásos gyerekmenü volt, amelynek a kötelezően felhasználandó alapanyagai a sütőtök és a tojás voltak.

„Hatalmas boldogság, nem is találom a szavakat. Nagyon szerettünk volna a dobogóra kerülni, rengeteget dolgoztunk érte, hihetetlen öröm, hogy a bronz szobrot tarthatjuk a kezünkben, biztosan eltart egy ideig, hogy hozzászokjunk!” – árulta el Dalnoki Bence, a győztes csapat séfje.

A magyar csapat menüje a következő ételekből állt:

„Etesd a gyerekeket” téma:

  • Szeresd a zöldségeket!
  • Hűvös sütőtök leves, sütőtökkel töltött roppanós uborka és petrezselyem
  • Zabtejszín & grill olajban marinált zöldborsó

Ropogós sütőtök „Halloween”

  • Serpenyőben sült tojás flan, gombákkal és hagymával, savanyított sütőtök, citromos kakukkfű & krémes tojássárgája
  • Érlelt lágyan füstölt magyar sajt szósz, sütőtökkel és tökmagolajjal

Mindennap egy alma a doktort távol tartja!

  • Vaníliás joghurt mousse sütőtökkel, almával, málnával töltve és sütőtökös piskóta
  • Ropogós „föld” robbanó cukorkával, csokoládéval, mogyoró & citromos verbéna

Ördöghal, Szent Jakab kagyló & Fekete kagyló

  • Ördöghal „Budapest” lágyan füstölt Jakab kagylóval, fekete alga, citrom & kovászolt kenyér kruton
  • Savanyított gyökérzöldség „rózsa”, burgonyapüré, medvehagyma termés, friss zöldfűszerek & érlelt sajt
  • Sóban sült cékla lassan sült hagymával töltve, Tokaji must ecet zselével, feketebors & kakukkfű
  • Ropogós csicsóka chips
  • „Magyar lakoma”
  • Szezonális magyar zöldségek az erdőből és mezőről
  • Feketekagyló tortellini, bükkfán füstölt fűszerpaprikával
  • Feketekagyló szósz, zsenge torma & turbolya

Szósz

  • Barnított vajban sült ördöghal szósz & Tokaji pezsgővel és Tokaji must ecet „kaviárral”

Közel egy évvel ezelőtt hatalmas sikert ért el a magyar csapat a Bocuse d'Or európai döntőjében, melyet Budapesten rendeztek.

(Forrás: Magyar Bocuse d'Or Akadémia Facebook-oldala, fotók: Getty Images, Magyar Bocuse d’Or Akadémia)

magyar csapat | szakácsverseny | helyezés | Bocuse d'Or | sirha

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom