Természetfotósnak készült, ám a gyerekkori élmények és a veterán autókhoz kötődő mély érzelmek utóbbiak felé kormányozták. A civilben biomérnökként dolgozó Boér Máté hazánk kevés autófotósainak egyike, képeit rendszeresen publikálja a világ egyik legismertebb régiautós oldala. Leültünk vele beszélgetni, hogy kiderítsük, hogyan lesz valakiből autófotós, mennyire nehéz szakmának számít ez, és mire kell odafigyelni egy kattintás előtt, de azt is megtudtuk, honnan inspirálódik és mit fényképez, amikor éppen nem négykerekű járgányokat céloz az objektívjével.
Szárnypróbálgatások
Az első autós élményekért mélyre kell ásnom az emlékeimben. Beugrik egy olyan kép, ahogyan édesapám az autós magazinokat lapozgatja, és aztán a kiolvasott újság a kezemben landol. Ami pedig fotós szempontból amolyan kezdeti szikra lehetett, a németországi családi barátainkhoz köthető; oldtimereket gyűjtöttek, saját naptárat adtak ki, egyikük még veteránautó-találkozókat is szervezett.
Gyerek voltam, amikor valahogy hozzám került a család fényképezőgépe, utána pedig egyenes út vezetett az autós témákhoz. Kezdetben azt hittem, természetfotós leszek, de a négykerekűek elcsábítottak. 2004-ben iratkoztam be egy fotóiskolába, ahová a gimnáziumi rajztanárom terelt, ott kezdtem tanulni a fényképezést, mint művészeti formát.
Autók
Annak idején, 2006-ban gimnazistaként kaptam lehetőséget az Autóteszt magazintól. Még jogosítványom sem volt. Kimentünk a bizonyos német barátokkal a híres olasz körversenyre, a Mille Migliára – akkoriban viszonylag kevés magyar járt oda, tehát igazi kuriózumnak számított.
Az újságtól megígérték, hogy megjelentetik a fotóimat, ha kanyarítok melléjük néhány használható mondatot. Megjelentek, bár utólag visszanézve azok a képeim nagyjából egy átlag turistafotó szintjét hozták, igaz, a digitális technika sem tartott ott, ahol manapság. Nekik dolgoztam aztán hét évet. Hogy egy autófotózáson mire kell figyelni, annak az alapjait ennél a csapatnál tanultam meg az ottani fotóstól, Kollár Attilától. Megfigyeltem, hogyan állítja be az autót, hogyan bánik a fénnyel. Később persze igyekeztem kialakítani az egyéni nézőpontomat.
Meg kell találni azt a helyszínt, szöget és fényviszonyt, ami szépen kihozza az autó formáját, és illik hozzá.
Ezt egyébként a legnehezebb elhitetni a tulajdonosok jelentős részével – mármint, hogy jó helyszín kell.
Egy kedvenc autót nehéz lenne kiemelnem, de például nagyon szeretem a Porschékat. Az olasz veteránok iránt is erős a vonzalom, az általam eddig legtöbbet fotózott autó pedig egy nagyon jó barátom Lukrécia névre keresztelt fekete Alfa Romeo Montrealja.
Saját stílus
Külső szemlélőtől még nem hallottam megfogalmazni, pontosan hogyan néz ki az én stílusom, de remélem, van ilyen. Többször kaptam olyan pozitív visszajelzést, hogy egy képről éppen nem derült ki a szerzője, de mégis tudták, hogy én készítettem.
Mindig természetes fénnyel dolgozom, nem használok külső fényforrást a napon kívül – ez részben abból adódik, hogy sokat vagyok rendezvényeken. Sosem tanultam stúdióban fotózni, ami akár hiányosságom is lehetne, de ezt szoktam meg, így szeretem. Akadtak persze próbálkozásaim, ám jobban kedvelem a természetes fényben alkotást.
Inspiráció
Figyelem azoknak az általam etalonnak tartott fotósoknak a munkáját, akiknek egyszer szeretném elérni a szintjét. Közéjük tartozik a Classic Driver-nek dolgozó francia Rémi Dargegen, ő világszinten az egyik legfoglalkoztatottabb, dedikáltan autókat fényképező fotós.
Nagyon szeretem azt is, ahogyan René Staud a fénnyel bánik. Róla azt érdemes tudni, hogy sokáig a Porsche naptárait fotózta, és jellemzően stúdióban fényképez. Rengeteget lehet tanulni abból, hogyan világítja be az autót.
Az Instagram kiváló gyűjtőpontnak számít egyébként, mert pillanatok alatt egymás mellé tudom tenni, hogy ki, hogyan és mit fotózott. Néha úgy hiszem, kicsit túlagyalom ez az Insta-dolgot, bár ennek némileg ellentmond, hogy nem rendelkezem túl sok követővel. Szeretnék rajta változtatni és többet foglalkozni a közösségimédia-felületekkel, de valahogy még nem sikerült ráéreznem. Állandó viaskodásban vagyok önmagammal: próbálom csökkenteni a különféle kütyük nyomogatására szánt időt, közben viszont meg jó lenne többet törődni ezekkel a platformokkal.
Munka
Főként személyes kapcsolatokból érkeznek a felkérések. A legtöbb munkám az amerikai Petrolicious nevű kultikus autós oldalhoz köthető. Őket én kerestem meg 2013 őszén, amikor egy ideje nem dolgoztam a magyar újságnak. Korábban a szerkesztőségben folyton megosztottuk a videóikat, szinte már remegve vártuk, hogy mikor érkezik az új kisfilmjük. Etalonnak számítottak, és titokban nagyon vágytam rá, hogy valamikor majd nekem is megjelenik náluk egy sorozatom.
Egyszer egy baráti olaszautós túrára elvittem a gépemet. Tökéletes őszi fények, aranyban pompázó ég, színes falevelek, szuper utak és kiváló hangulat jellemezte a kirándulást, úgyhogy el is kapott az a bizonyos flow. Csináltam pár képet, és mondtam a fiúknak, hogy figyeljétek meg, a fotók megjelennek majd a Petrolicious-ön! Még aznap éjjel elküldtem, aztán legnagyobb meglepetésemre egy-két órán belül jött a válasz: tetszett nekik és kérték, írjak hozzájuk pár sort, hogy publikálhassák. Még ébren voltam, és azt hiszem, örömömben fölugrottam az ágyamban. Valahogy így kezdődött az immáron ötödik éve tartó együttműködésünk.
Általában én szállítom az ötleteket, és gyakorlatilag szabad kezet kapok: ilyenkor megkeresem a kiszemelt jármű tulajdonosát, hogy szeretnék fotózni a kocsijáról – a legtöbben örülnek a lehetőségnek. Gyakran járok találkozókra, felkeresek veteránautó-műhelyeket, barátaim nagy része is ebből a közegből kerül ki.
Néha önmagában a jármű is érdekes tud lenni, nem kell mögé feltétlenül extra sztori, a jó autó azt hozza magával.
Büszkeség
Tavalyelőtt fotóztam egy Maserati Ghibli SS-sorozatot Dubajban, a sivatagban. Azért vagyok rá büszke, mert – ha ez így nem hangzik túl nagyképűen – a referenciák láttán egy kinti autószalon képviselője megkérdezte, hol és mikor szeretném fotózni a kocsit, odaviszik. Nekem innen, Magyarországról nagy dolognak számított, hogy reggel négykor a sivatagi napfelkeltére kivisznek a kedvemért egy kis példányszámban gyártott Maseratit.
Kicsit más jellegű történet, de szintén büszkeséggel tölt el, hogy rendszeresen meghívnak a németországi Classic Days rendezvényre, melynek szervezőit immáron a barátaimnak mondhatom. Idén harmadszor fogok visszamenni.
Kikacsintás
Az utazásaim során igyekszem a magam módján megörökíteni, mit jelent nekem az adott város, milyen benyomások érnek. Imádok üres utakat fényképezni. Ugyan kissé elcsépelt kifejezés lett napjainkban, de a road tripek mindig nagyon foglalkoztattak. Ha egy üres utat látok, folyton elképzelem, milyen autóval, milyen zenét hallgatva és kivel mennék rajta végig.
Mostanában igyekszem embereket is fotózni. Nem portréra gondolok, hanem az utca emberére: egy dzsesszzenészre New Orleansban, vagy egy halászra az olasz tengerparton. Próbálom az embereken keresztül is megörökíteni, hogy milyen az élet a világ különböző részein.
Amerika
Nemrég egy barátommal a szintén kicsit közhelyes 66-os úton nyomtuk a pedált, de igyekeztünk az általunk Amerika igazi arcának gondolt területeket is felfedezni. Nagyon szeretem a dzsesszt, ezért New Orleansban kezdtünk, mert nagyon kíváncsi voltam rá, hogy a műfaj szülővárosa tényleg olyan-e, amilyennek gondoljuk, azaz a sarkon mindenki dzsesszt játszik. Tényleg olyan. Mindenki azt játszik. Egy európai történelmi városhoz képest kevesebb látnivaló akad arrafelé, de esténként elképesztő a hangulata.
Onnan a szép és meglepően változatos Texason át észak felé rácsatlakoztunk a 66-os útra. Az elhagyott moteleket és benzinkutakat fotózva megpróbáltam emléket állítani annak az időnek, amikor még nem voltak autópályák. Érintettünk pár kötelező látnivalót is, például megnéztük a Grand Canyont, jártunk Las Vegasban is, Los Angelesben a Petersen Múzeumban, ahol egy időszakos kiállításon végre élőben is láthattam a kedvenc Porsche versenyautómat, a Le Mans-győztes '79-es járgányt. A túra végállomását, San Franciscót a meseszép Pacific Coast Highwayen végigautózva értük el.
Jövő
Nagy álmom kijutni a Goodwood Revivalre. Egy angol gróf birtokán tartott többnapos rendezvényről van szó; egy igazi időutazás ez, az autók mellett minden olyan, mintha ötven-hatvan évvel visszamennénk az időben.
Még nem tudom, hogy hivatalos fotósként vagy rajongóként mennék. Mindkettőnek megvan az előnye: előbbi esetében kicsit nagyobb a mozgásterem, ha viszont magamnak fotózok, akkor csak azt kattintom le, ami engem igazán érdekel.
Ez is érdekelhet:
Önálló képek helyett inkább sorozatokban gondolkodik, több képpel mesél el történetet vagy mutat be egy embert. Portré Hartyányi Norbertről.
(Fotók: Boér Máté, Szakács-Kovács Lóránt)
kocsi | fotózás | Maserati | fotós | Boér Máté
Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod
10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod
Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!