A legtöbben rosszabbra számítanak, amikor Budapestre jönnek

Nemrég egy csomagmegőrző cég készített felmérést arról, hogy mely városok okoznak csalódást és melyek kellemes meglepetést a turistáknak. 

A Radical Storage 826 ezer, a világ száz legnépszerűbb városát érintő TripAdvisor-értékelést vizsgált, hogy kiderítse, hol tapasztalják leginkább a turisták az úgynevezett Párizs-szindrómát, vagyis azt, amikor az előzetes, sokszor túlzó, romantikus várakozásokhoz képest az úti cél nagy csalódást okoz.

A legnagyobb csalódások

Az összesítés szerint pedig ez az érzés a leggyakrabban az amerikai Orlandóban találja meg az utazókat,

melynek több mint kilencezer értékeléséből minden ötödik negatív volt. A kommentek között a csalódott, szörnyű és goromba kulcsszavak is gyakran szerepeltek. A város legnépszerűbb látnivalói kapcsán gyakran említik a tömeget és a megemelkedett árakat (idén a Universal és a Disneyland is növelte a belépődíjakat). Szorosan Orlando mögött az indonéziai Dzsakarta áll, ahol hétből egy értékelés volt negatív, majd a thaiföldi Pattaya következik.

A negatív listán szerepel New York City is, ahol a legnagyobb problémát az “udvariatlan” lakosok okozzák az értékelések szerint, míg az utazók legtöbbször a vietnami Da Nangot nevezték “túlértékeltnek” a portálon, ahol a vélemények 3,2 százalékában szerepelt a szó. Párizs, a szindróma névadója 2021-ben még az első helyen állt, mostanra azonban a negyedik helyen végzett.

Kellemes meglepetések

Ezzel szemben sok olyan város is van, amely felülmúlja az utazók várakozásait és igazi meglepetéseket tartogatnak nekik. Az olyan kifejezéseket összesítve, mint a "kellemesen meglepődtem" vagy a "csodálatos", Budapesten kapta a legtöbb pozitív megjegyzést, melyek aránya 96,17 százalék. A globális értékelések legnagyobb része a várost “lenyűgöző” és “gyönyörű” helyként aposztrofálja.

Az utazók elsősorban Budapest lenyűgöző építészetét és a várost kettészelő Duna szépségét említik.

Budapest után Brüsszel kapta a második legtöbb pozitív értékelést, melyek aránya 96,04 százalék, majd Zürich következik.

Átverések csapdájában

Az elemzésből az is kiderült, hogy mely úti célokon vették észre leginkább a turisták, hogy megpróbálták őket becsapni, lehúzni, esetleg rossz volt az ár-érték arány egyes szolgáltatások esetében.

Az "átverések" tekintetében a marokkói Marrákesre érkezett a legtöbb negatív vélemény (10,5 százalék).

Orlando szintén a lista élén áll, a városról adott vélemények 6,3 százalékában említik, hogy az utazókat becsapták. Ezután a Dominikai Köztársaságban található Punta Cana következik (3,9 százalék). Szingapúrban pedig a turisták a kínált látnivalók ár-érték arányát tartották rossznak.

Persze, olyanok is vannak, akik szerint Budapest egyes látványosságai inkább túlértékeltek, Marrákes pedig alulértékelt.

(Forrás: Turizmus.com, képek: Getty Images)

 

városok | csalódás | túlértékelt | alulértékelt | tripadvisor

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom