Ezért ajánlja Budapestet téli városnézésre a világ egyik legolvasottabb lapja

Az egekig magasztalja a magyar főváros téli hangulatát a Daily Mail, amely a karácsonyi vásárok forgatagát, a fürdőket és a Szent István-bazilika kilátójából látható panorámát emeli ki.

A Daily Mail szerint a nappalok rövidülésével Budapest egyre csábítóbb. Télen a szabadtéri jégpályákon hemzsegnek a helyiek és a turisták, egyesek csoszognak, mások műkorcsolyázókként suhannak. Forralt bort árusító pop-up bárok hívogatnak. A Széchenyi termálfürdő kék, csillogó medencéje körül gőz száll az égbe, a szerkesztők szerint pedig a meleg medencébe merülni egy csodás neogótikuspalota előtt egyszerre

dekadens, magával ragadó és szürreális is.

Felhívják a figyelmet arra, hogy Európa egyik legjobbjának választották Budapest karácsonyi vásárát is, a Vörösmarty térnél betlehemek, kézművesek, finom falatok várják a látogatókat. Hétvégi bázisnak pedig az Anantara New York Palace-t ajánlják, ami történetesen a New York Cafe otthona, melyről még a lap szerkesztői is tudják, hogy

a magyar főváros egyik leghíresebb kávéháza több mint egy évszázada.

Kihagyhatatlannak tartják az Országház és a Budai Vár mellett a Szent István-bazilika felkeresését is, amelynek kilátójából csodálatos látvány nyílik a tündérfényben csillogó másik karácsonyi vásárra.

Persze Budapesten járva a Daily Mail nem tudott szó nélkül elmenni a romkocsmák és a koktélbárok mellett sem. Kedvencükké pedig a Gozsdu Udvaron kívül a Mazel Tov és a Hotsy Totsy vált.

(Forrás: Daily Mail, fotók: Getty)

magyarország | daily mail | ajánlás | budapest | utazás

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom