A kilencvenes évek elején támadt fel a Bugatti ezzel a fantasztikus szuperautóval, amelynek az egyik első, alig használt példánya újra eladó.
Ettore Bugatti 1947-ben bekövetkezett halála után negyven évvel szerezte meg az autótörténelem egyik legismertebb márkáját az ambiciózus olasz üzletember, Romano Artioli, és a célja nem kevesebb volt, mint korszerű szuperautóként feltámasztani az egykor legendás, de már évtizedek óta szunnyadó Bugattit.
Artioli a Ferrarinak, a Lamborghininek és a Maseratinak is otthont adó Modenát választotta a gyár helyszínének, ahonnan az első sorozatgyártású szuperautó 1992-ben gördült ki. Az EB110 – amely a nevét arról kapta, hogy Ettore Bugatti születésének száztizedik évfordulóján mutatkozott be –
méltó folytatása volt a Bugatti múltjának.
A Bugatti EB110 megalkotása Paolo Stanzani mérnök és Marcello Gandini formatervező nevéhez fűződik,
a szakemberek a Lamborghini Countach születésében is részt vettek.
A rövid orrával, ék alakú karosszériájával és felfelé nyíló ajtójával az EB110 koncepciója egészen hasonló is volt hozzá, ugyanúgy V12-es motorral szerelték.
Már ezzel is fantasztikus lett volna az EB110,
de Stanzani ezenfelül hengerenként öt szelepet, összesen négy turbófeltöltőt, egy speciális hatfokozatú váltót és négykerék-hajtást tervezett hozzá. A modern Bugatti a bonyolult felépítése ellenére is kiválóan működött, ráadásul az összkerékhajtásával minden körülmény közt kezelhető maradt.
A 3,5 literes V12-es motorja 560 lóerős teljesítményre volt képes, amivel 360 km/h sebességet futott a dél-olaszországi Nardo tesztpályáján, ezzel
a világ leggyorsabb autójának tartott Jaguar XJ220-szal is tartotta a lépést.
A Bugatti ráadásul nem sokkal később bemutatta a még könnyebb és még izmosabb Super Sport változatot.
A kilencvenes évek elejének recessziója rosszkor jött a Bugattinak,
az olaszországi gyárban összesen csak 154 példány készült az EB110-ből, mielőtt 1994-ben csődbe jutott a cég. A képeken látható az egyik első prototípus, amely sokáig gyári tulajdonban volt, majd 2000-ben vásárolta meg egy svájci gyűjtő, és tizenkét év alatt csak 830 kilométert tett meg vele.
2012-ben a Bonhams hirdette meg a tökéletes állapotban lévő autót 200-240 ezer euróért, akkor egy amerikai gyűjtő szerezte meg, majd most ismét eladósorba került. A Bugatti jellegzetes kékjében pompázó EB110 GT-ben még mindig csak 1095 kilométer van, és a felbecsülhetetlen ritkaság árát ezúttal csak a komoly érdeklődőknek árulják el.
(Képek: Getty Images, Copley Motorcars)
Mindig elképesztő
A rövid olasz karrierje után a Volkswagen-csoport szerezte meg a legendás márkát, és a Bugatti ismét beírta magát a rekordok könyvébe azzal, hogy a Veyron a világ leggyorsabb sportautója lett. A központja immár az elzászi Molsheimben található, ahol annak idején a márkát alapították, és ahol egy új Bugatti rendelése is igazán különleges élmény.
bugatti | nagy sztori | szupersportautó | bugatti eb110 | szuperautó | romano artioli
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!