Európa legszebb hegycsúcsai között tekereg a világ legnehezebb bringás kihívása

Európa legnehezebb amatőr kerékpárversenyének tartják, amely a kontinens legismertebb hegyvonulatain állítja nem éppen hétköznapi kihívás elé a bringásokat. A résztvevők tíz nap alatt tíz szakaszt teljesítenek, hol az Alpok, hol a Dolomitok, hol a Pireneusok csúcsain. A feladat egyszerű, de brutális: száz hágót kell megmászniuk. Ez a Cent Cols Challenge.

A CCC ötlete nagyjából tíz esztendővel ezelőtt Phil Deeker fejéből pattant ki, aki kitartó és elszánt sportemberként arról kezdett el filozofálgatni, hogyan lehetne feszegetni a közúti kerékpározás határait.

Az egykori pirotechnikus a napi ingázásai során tűnődött el azon, milyen lenne végigtekerni az Alpok és a Pireneusok átjáróit, és miután huszonhat nap alatt letekert háromszáz hegyi utat, a kihívás megszületett.

Tényleg csak a legfelkészültebbeknek ajánlják a komoly igénybevételt igénylő túrát.

Egy adott napon a versenyző – miközben nyolcezer kalóriát visz be, majd éget el – akár tizenkét órát is a nyeregben tölt, és többet hajt, mint egy Tour de France-on induló profi, azzal a kicsit sem elhanyagolható különbséggel, hogy adott esetben sötétben, szakadó esőben, vagy egy farm nehézkes talaján át vezethet az útja.

Miután teljesíti az adott napi penzumot, fürdik, vacsorázik, majd abban a tudatban fekszik le néhány órát aludni, hogy másnap hasonló megpróbáltatások várnak rá, összesen tíz napon keresztül.

Egy kimerítő etap mentálisan és persze fizikailag szívja le az embert; a nap végén komoly térd-, hát-, csuklófájdalmakkal érhet célba, ráadásul a versenyzőnek egyedül kell megoldania az esetleges problémákat a durrdefekttől a leesett láncig – meglepő ezek után, hogy a próbálkozók nagyjából harmada képes teljesíteni a kihívást?

A számok megdöbbentőek. A Pireneusokon át vezető túra több mint kétezer kilométeren át tekereg, leghosszabb szakasza a Saint-Lary-Soulantól Oloronig tartó 226 kilométeres távja, összesen hatezer méter szintemelkedéssel.

A tíznapos kaland alatt mintegy kilencvenhét órát pedáloznak a résztvevők.

Ez is érdekelhet:

Willy Fogg irigykedik: nyolc nap alatt körberepülhetjük a Himaláját helikopterrel

A kalandok és izgalmak után kajtatók felhagyhatnak a kereséssel, mert mi lehet annál menőbb, mint helikopterrel bejárni a világ legmagasabb hegycsúcsait?

(Fotók: Unsplash, Cent Cols)

alpok | hegycsúcs | kihívás | kerékpár | Phil Deeker

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom