Tudtad, hogy Rómának van egy piramisa? Ráadásul most ingyen be lehet lépni

Nem kell egészen Egyiptomig utaznunk, ha közelről szeretnénk ősi piramist látni. Az olasz fővárosban már több mint kétezer éve áll egy ilyen építészeti remekmű.

Cestius piramisát i.e. 12-ben 330 napon át építették egyiptomi mintára egy Gaius Cestius nevű magas rengú tisztivselőnek, aki végrendeletben hagyta meg utódainak a sír felépítését.

Aki belülről is megnézné, annak általában nincs könnyű dolga, a Google értékelői szerint egy havonta kétszer hívható telefonszámon lehet látogatást szervezni. Az Európai Örökség Napjain tapasztalt nagy érdeklődést követően azonban a hatóságok úgy döntöttek, hogy megkönnyítik a látogatást.

Ezért októberben minden vasárnap ingyenes tárlatvezetések lesznek, amelyek a belső kamrákban rejtőző freskókat mutatják be.

A sír építésének idején Rómában nagyon divatos volt minden, minden egyiptomi. Az emlékmű akkoriban a városfalakon kívül állt, más sírokkal és szobrokkal körülvéve.

A város növekedésével, a harmadik században azonban bástyaként beépítették az Aurelianus-féle falba, és a valódi története homályba veszett, mígnem a 17. század közepén ismét felelevenítették azt, a síremlék pedig visszakerült a köztudatban az őt megillető helyre.

A tárlatvezetéseken, amelyeket Barbara Rossi, a helyszínért felelős régész koordinál, októberben minden vasárnap tíz, tizenegy és tizekét órakor lehet részt venni, maximum huszonöt fős csoportokban, ezért érdemes időben regisztrálni.

Egy tiktokker nem olyan rég eddig teljesen ismeretlen kőpiramisra bukkant  Skóciában, az Emírségekben pedig olyan hihetetlen piramis épül, hogy még az egyiptomiak is a csodájára járnának.

(Forrás: The Mayor, képek: Getty Images)

olaszország | piramis | róma | síremlék | látnivaló | Cestius piramisa

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom