Ha mondanunk kell egy dán szobrot, a legtöbbünknek talán a koppenhágai kis hableány jut eszünkbe. Azonban megtévesztő, hogy épp egy női alak vezeti a köztéri szobrok sorát, mert a dán kulturális minisztérium szerint a valódi nők nem kapnak elég teret a városban. A hivatal így aztán a kezébe veszi az ország köztéri szobrainak ügyét, miután furcsa egyensúlytalanságokra derült fény.
A köztéri szobroknak ugyanis kevesebb mint tíz százaléka ábrázol nőket, ami a dán városokban található 321 szoborból és mellszoborból mindössze harmincegyet jelent. Az egyensúlyhiányt több női szobor emelésével szeretnék megszüntetni, amire ötvenmillió dán koronát (több mint két és félmilliárd forintnak megfelelő összeget) különít el a minisztérium.
Ami Koppenhágát illeti, ott különösen nagy hátrányba kerültek a nők, mert a százegy szoborból mindössze öt képviseli őket. Még a dobogó második helyét sem tudhatják magukénak, mert azt meg a huszonhat mesebeli állat illetve mitikus lény foglalja el a hetven férfi mögött.
"Mint Jakob Engel-Schmidt kulturális miniszter elmondta, Koppenhágában több szobor ábrázol mesebeli állatokat, mint nőket. Ez tiszta őrület."
A kulturális minisztérium ezután egy szakértői bizottság segítségével térképezi fel, hogy kiket hagytak figyelmen kívül a köztereken. A projekt célja, hogy inspirációt adjon a "városi térben tapasztalható történelmi egyenlőtlenségek" elsimításához.
"Kik hiányoznak és honnan?"– kérdezte Engel-Schmidt a Twitter közönségét a szoborjavaslatokról, hozzátéve: "a következő generáció tényleg olyan városokban fog felnőni, ahol több az állatszobor, mint a nőket ábrázoló? Nem!"
A közelmúltban szobrot emeltek az országban a 2023-ban elhunyt Betty Nansen színésznő és Lise Nørgaard írónő emlékére. A kulturális miniszter azt javasolta, hogy Karen Volf cukrászmesternek, Nielsine Nielsennek, Dánia első női orvosának és Bodil Begtrupnak, az ország első női nagykövetének is állítson szobrot az új bizottság.
Koppenhágában, mint Európa egyik legmagasabb életminőséggel büszkélkedő városában igyekeznek mindent megtenni azért, hogy jól érezzék magukat az ottlakók és az arra járók.
(Forrás: Independent, képek: Getty Images)
Dánia | állatok | nők | szobrok | koppenhága | mesék
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!