Hónapokig elélhetett húszezer ember ebben a földalatti város­ komplexumban

Nem kevesebb, mint tizennyolc szintes alagútrendszer fut rajta végig.

Kappadókia természetes módon formálódott, vulkanikus kúpjait nem tudja nem csodálni az ember, ám a régió felszín alatt megbújó, hasonlóan gigantikus méretű komplexuma talán még ennél is ámulatba ejtőbb.

Elengubu ősi városát találjuk itt, mely ma Derinkuyu néven ismert, több mint 85 méterrel a Föld felszíne alatt húzódik, és tizennyolc szintes alagútrendszert foglal magában. A világ legnagyobb feltárt földalatti városát évezredeken át szinte folyamatosan használták a frígektől a perzsákon át a bizánci kor keresztényeiig, míg az 1920-as években el nem hagyták a kappadókiai görögök, miután menekülniük kellett az elvesztett görög-török ​​háború után.

A több száz kilométeres barlangrendszerhez kapcsolódik az a több mint kétszáz kicsi, különálló földalatti város is, amelyeket szintén a régióban felfedeztek fel.

1963-ban egy helybéli találta meg az egyik bejáratot, miután időről időre eltűntek a csirkéi a házfelújítások közben.

Alaposabb vizsgálat és némi ásás után ​​egy átjárót fedezett fel, melyet később mintegy hatszáz hasonló felfedezés követett további magánházakban.

Az ásatások azonnal megkezdődtek, és a felszín alatt egy egész civilizáció nyomai bontakoztak ki lakóházakkal, takarmánytárolókkal, marhaistállókkal, iskolával, borospincékkel és kápolnával. A barlangvárost hamarosan elözönlötték a turisták, 1985-ben pedig felkerült a Világörökségek listájára.

A város építésének pontos dátuma nem ismert, a legkorábbi hivatkozás rá az athéni Xenophon által i.e. 370 körül írt Anabasziszban található, ahol Derinkuyut említi, és az arrafelé, a föld alatt élő anatóliai embereket.

Kappadókia a vízhiányos talaj és a ottani, könnyen formálható kőzet miatt különösen alkalmas az ilyen típusú földalatti építkezésekre, amelyek egyszerű eszközökkel, például lapáttal és csákánnyal is kivitelezhetők. Ugyanakkor az építők kilétét ugyanúgy homály fedi, mint a keletkezés dátumát.

A barlangrendszer első néhány szintjét a hettiták áshatták ki, amikor a frígek i.e. 1200 körül megtámadták őket, a város nagy részét azután valószínűleg már a frígek építették. A barlangokat eredetileg áruk tárolására használhatták, ugyanakkor menedéket is nyújtott az aktuális megszállók elől.

Derinkuyu lakossága a bizánci korszakban duzzadt a legnagyobbra, ekkor közel húszezer embert élt a föld alatt.

A város minden szintjét gondosan tervezték, és meghatározott célok szerint osztották fel. Minden szintet csak belülről mozgatható, kör alakú szikla zárt el, amelynek a közepébe kis, tökéletesen kerek lyukat vájtak, hogy azon keresztül lándzsával  mérhessenek csapást a betolakodókra. Mosdó gyanánt agyagedényeket használtak, fáklyafény mellett éltek, kijelöltek egy helyet a holttesteknek, az állatokat pedig a felszínhez legközelebbi részeken tartották, hogy csökkentsék a szagok és mérgező gázok beáramlását, valamint élő szigetelőréteget biztosítsanak a hideg hónapokra.

De az építmény leginkább lenyűgöző részét a komplex szellőzőrendszer és a védett kút adja, amely az egész várost friss levegővel és tiszta vízzel látta el. A több mint ötven szellőzőaknának köszönhetően természetes módon áramlott a levegő a lakóházakba és a folyosókon, a több mint 55 méter mély kutat pedig alulról el lehetett zárni, hogy ne férjen hozzá az ellenség.

Ma hatvan török ​​lírás belépő fejében ereszkedhetünk le és érezhetjük át ennek az életformának a hangulatát. Kappadókia földalatti titkai ugyanakkor még mindig nem tárultak fel teljesen, 2014-ben egy addig ismeretlen és talán még nagyobb földalatti város nyomait találták meg Nevsehir régióban.

A föld alatti élet lehetőségei újra és újra megmozgatják az emberek fantáziáját, és többek között ilyen luxusóvóhelyekben manifesztálódnak.

(Forrás: BBC, képek: Getty Images)

Derinkuyu | törökország | nagy sztori | barlanglakás | Kappadókia

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom