A jetkorszak egyik legvonzóbb autójának számított a Dodge koncepciósorozata, aminek a formáját az olasz Ghia stúdió álmodta meg. A V8-as motorral hajtott tanulmányautót egy autórajongó detroiti vállalkozó váltotta valóra.
A huszadik század derekának álomautói között is egyedülállónak számít a Dodge Firebomb, és nem csupán a kézzel készített karosszériája miatt, hanem azért is, mert a Dodge Firearrow tanulmányautók leszármazottja, és sosem jutott volna az utakra, ha nincs egy eltökélt detroiti vállalkozó. A Firebomb első, teljesen működőképes prototípusa a következő évek amerikai autódivatját vetítette előre, és a lenyűgöző stílusával a korabeli filmsztárok, zenészek és más hírességek kedvence volt.
Olasz dizájn amerikai technikával
Lehet, hogy nem a Chrysler volt az első autógyártó, amely elkápráztatta a közönséget a ma koncepcióautónak hívott alkotásokkal, ez a dicsőség a Buick nevéhez fűződik 1938 óta. A Chrysler által bemutatott tanulmányok azonban – különösen azok, amelyeket a vezető dizájner Virgil Exner irányítása alatt készítettek a második világháborút követő években – lenyűgöző, inspiráló és feledhetetlen koncepciónak bizonyultak. Közéjük tartozik a négy egymást követő Dodge Firearrow, amelyek a torinói Carrozzeria Ghia által kézzel készített karosszériát viselték.
Exner élesen bírálta a túldíszített autókat, amelyeket a detroiti versenytársai mutattak be,
a cirádás díszek és gazdag krómozás helyett a letisztult és funkcionális formák használatát szorgalmazta. A dizájner pedig az Atlanti-óceán túlsó felére utazott, hogy a rajztábláról valóra váltsa ezeket az elképzeléseit. A tradicionális karosszériaépítők, mint a Ghia, ekkor még őrizték azt a tudást és tapasztalatot, amely a kézzel formált fémlemezek kialakításához szükséges, és amelynek hagyománya az Egyesült Államokban már kihalóban volt.
A karosszériába simuló sárvédőivel és az autót körülvevő markáns szárnyprofiljával az első Firearrow koncepcióautó merőben eltért attól, amit a Dodge korábban alkotott. A dizájn, amely ezúttal a Ghia formatervező stúdiójában született, tele volt olyan érdekességekkel, mint a karakteres hűtőmaszk, az alacsonyra épített fényszórók és a keret nélküli, szinte jelképesen karcsú szélvédő. A vörösben pompázó elegáns kabrió azonnal sikert aratott, amikor 1953-ban bemutatták, és akkor még úgy tartották, hogy limitált szériában gyártásba is kerül.
Útban a sorozatgyártás felé
A legelső Firearrow még nem volt működőképes, csak egy motor nélküli életnagyságú makett, ezért legfeljebb kiállításokon lehetett nézegetni. A sikere azonban a Firearrow II megalkotásához vezetett, amely az elődjéhez hasonlóan egy alacsony, karcsú, kétüléses roadster volt, látványosan keret nélküli szélvédővel és határozott vonalvezetésű karosszériával. A különbségek azonban egyértelműek voltak: a dupla fényszórókat szimplára cserélték, a teli kerekeket sokküllős darabok váltották fel, a stílusos idomokat pedig világossárga színűre fényezték.
A hátsó sárvédőkbe integrált dupla kipufogócsövek ezúttal nem ok nélkül kerültek oda.
A motorházfedél alá egy 3,9 literes, 150 lóerős Hemi V8-as motort rejtettek, amihez egy négyfokozatú automata sebességváltó kapcsolódott. A karosszériáról ugyan hiányoztak a kilincsek, de a Firearrow II teljesen működőképes autó volt, és annak ellenére, hogy a külsejét nagyrészt olasz dizájnerek tervezték, egyértelműen foglalta össze Virgil Exner letisztult dizájnelveit.
1954-ben második tanulmányautó is nagy sikert aratott, ezért két további koncepció, egy kupé és egy újabb roadster követte. A Firearrow IV már a gyártás előtti prototípusnak tekinthető, kilincsekkel és összehajtható vászontetővel is ellátták. A kézzel formált karosszéria felszereléséhez azonban Olaszországba kellett szállítani a Dodge-alvázakat, és ennek költsége megpecsételte a projekt sorsát. A Chrysler elvetette a sorozatgyártás lehetőségét, pedig
a Firearrow a nem sokkal később megjelenő Ford Thunderbird versenytársa lehetett volna.
Sinatra és Nixon kedvence volt
A koncepcióautók sorsa általában itt véget ér, sokat bezúznak, mások gyűjtemények mélyére kerülnek. Az olasz dizájnt az amerikai technikával ötvöző stílusos kabrió ötlete azonban egyszerűen túl jó volt ahhoz, hogy veszni hagyják. Eugene „Gene” Casaroll detroiti vállalkozó, a Dual Motors karosszériaépítő cég tulajdonosa megszerezte a Firearrow IV dizájnjának jogait, és a Ghia stúdióval együttműködve tovább finomította a formáját. A karcsú karosszéria látványát még az olyan gyártásra szánt részletek, mint az új kilincsek és fényszórók sem rontották le.
Az elkészült autót, amely a Firebomb nevet kapta, utalva a Firearrow koncepciók örökségére, 1955-ben a genfi autószalonon leplezték le, majd az Egyesült Államokban is bemutatták. A Dual-Ghia, ahogyan a modellt ismerték, kedvező fogadtatást kapott, ezért kevés változtatással elindult a gyártása. A transzkontinentális összeszerelésből sejthető volt, hogy az ára nem lesz szerény, ezért 1956 és 1958 között mindössze 117 példány készült belőle.
Frank Sinatra, Desi Arnaz és állítólag még Richard Nixon is a vásárlók közé tartozott.
A jetkorszaktól napjainkig
Napjainkra kevesebb, mint három tucat Dual-Ghia maradt fenn, és erre tekintettel még inkább figyelemreméltó, hogy a Firebomb első prototípusa a mai napig sértetlenül vészelte át az évtizedeket. 1992-ben egy San Franciscó-i műhelyben teljesen felújították, és eltekintve attól, hogy a későbbi modellekre utaló Dual-Ghia jelvény került fel az eredeti Ghia-embléma és Firebomb-felirat helyett, a stílusos fekete kabrió ma is éppen úgy néz ki, mint amikor Casaroll büszkén kiállította a nemzetközi közönség előtt.
A képeken látható Firebomb ezzel még különlegesebb, mint az egyébként is ritkaságnak számító Dual-Ghia. A merész prototípus, amelynek
időtálló vonalait Olaszország egyik kiemelkedő karosszériagyártója álmodta meg
az Exner-korszakban, méltó tagja lehet a múlt századi veterán autókból álló gyűjteményeknek. Míg a Firearrow III-ért 2011-ben 850 ezer dollárt, a Firearrow II-ért pedig 2021-ben egymillió dollárt fizettek az RM Sotheby’s aukcióján, addig a Firebomb még gazdára vár az aukciósház idei egyik legizgalmasabb ajánlataként.
A jövő tanulmányozása
Nem csak a Chrysler és a Ghia együttműködéséből születtek látványos tanulmányautók, az Alfa Romeo és a Bertone közös munkája nyomán is egy izgalmas koncepciószéria jött létre, amit ebben a cikkünkben mutattunk be. Az öt legmeghökkentőbb tanulmányról pedig itt olvashatsz.
tanulmányautó | dodge | karosszériaépítő | ghia | chrysler
Jön az a különleges fesztivál, amelyen minden ízében megélheted a Márton-napi hagyományokat
Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú
Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!
