A Norse Atlantic Airways a szokásostól meglehetősen különböző körülmények között landolt egy Boeing 787-es Dreamlinerrel szerdán. Az úti cél az Antarktisz volt, a háromezer méter hosszú és hatvan méter széles kifitópálya pedig hóból és jégből készült.
A Dreamliner szerdán, nem sokkal hajnali két óra után landolt a Trollnak nevezett kutatóállomás repülőtrén – erős napsütésben, mivel a déli féltekén jelenleg nyár van. Ez az első alkalom, hogy egy Dreamliner landolt a hatodik kontinensen, egy olyan szélestörzsű gép, amely modelltől függően akár 330 utas befogadására is alkalmas.
Ezúttal azonban csak negyvenöt utas volt a fedélzeten: a Norvég Sarkkutató Intézet tudósai, akiket tizenkét tonnányi felszerelés kíséretében szállított a légitársaság a Maud királyné földjére.
A gép november 13-án indult Oslóból Fokvárosba, ahonnan szerda este indult tovább délre.
A gép kiválasztásánál a tágas raktér mellett az üzemanyag-hatékonyság is fontos szempont volt, a repülőnek ugyanis tankolás nélkül kellett visszatérnia az antarktiszi repülőtértől körülbelül 4330 kilométerre található Fokvárosba.
Mint Camilla Brekke, a Sarkkutató Intézet igazgatója elmondta, fenntarthatóbb, ha nagyobb repülőgépeket használnak, és az, hogy egy ekkora gép tudott leszállni a kontinensen, teljesen új lehetőségeket nyit meg a Troll központ előtt, ami hozzájárul a norvég kutatás fejlesztéséhez az Antarktiszon.
A déli jeges kontinens sok szokatlan, meglepő dolgot és varázslatos jelenséget rejt. Többek között például egy régi festmény is előkerült onnan.
(Forrás: CNN, képek és videó: Norse)
boeing | reptér | troll | landolás | kutatás
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!