Ezért nem jó rögtön ébredés után kávézni

Egy alvás szempontjából borzalmasan végződött, forgolódásokkal, bárányszámolással és hánykolódásokkal teli éjszaka utáni reggelen rendszerint azonnal egy erős kávé kell ahhoz, hogy legalább kicsit hasonlítsunk egy igazi emberre. De vajon tényleg ez a legjobb időpont a kávézásra?

Bármennyire is természetesek tűnik, valójában csak rontunk a helyzeten. A reggeli koffeinlöket ugyanis nem a legjobb ötlet a nap beröffentéséhez. Ez persze nem azt jelenti, hogy egyáltalán ne igyunk kávét a nap folyamán, csak azt, hogy előbb adjunk magunknak egy esélyt arra, hogy felébredjünk – bármennyire is lehetetlennek tűnik a feladat.

A „kávé időzítése” azt sugallja, hogy a koffeinfogyasztás néhány órával felkelés után ideális.

Például egy reggel fél hetes szemkipattanás után az első kávé vagy eszpresszó úgy fél tíz körül érkezzen, bár a legjobb igazából fél tizenkettő lenne.

Az elsődleges stresszhormonunknak számító kortizol a kora reggeli órákban éri el „teljesítőképessége” csúcspontját; elősegíti az ébrenlétet, és megadja azt a lökést, amire szükségünk van a felkeléshez. Onnantól kezdve a nap folyamán folyamatosan csökken hatása, míg éjfélkor el nem éri a legalacsonyabb szintjét.

Vagyis, a kora reggeli időszak az, amikor a legkevésbé van szükség koffeinre.

Még abban az esetben is felpörögnek a hormonok, ha az előző éjszakai alvás pocsékra sikeredett. A kulcs az, hogy addig érdemes meglovagolni a természetes lökést, ameddig csak lehet, majd olyan időpontban fogyasztani a koffeint, ami segít átvészelni a délutáni holtpontot.

Természetesen óvatosnak kell lenni; egy adag koffein nagyjából négy-öt óra alatt ürül ki teljesen a szervezetből, ami azt jelenti, hogy a délután elfogyasztott kávék ronthatják az alvás minőségét (és újabb álmatlansági epizódhoz vezethetnek).

A kora reggeli órák átvészeléséhez próbáljunk meg kimenni a napfényre (mármint, ha süt a nap), végezni némi testmozgást, és persze enni pár falatot. Egy tisztességes adag szénhidrát, fehérje és zsír stabilizálja a vércukorszintet és esélyt ad a továbbiakra. Később aztán bátran jöhet egy fekete.

A kávé a világ kedvenc itala, így nem csoda, hogy szinte minden országnak megvannak a maguk kávéfőzési szokásai, melyeket a kultúra és a hagyományok itatnak át. Összegyűjtöttünk tíz olyan országot, amelynek kávézási rituáléja és fantasztikus kávés italai autentikus élményt kínálnak.

(Forrás: InsideHook, fotók: Getty Images, Unsplash)

felkelés | ébredés | kávé | kávézás | tanács

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom