Close
Ez a három ínyencség könnyen eltűnhet a tányérról a jövőben

Ez a három ínyencség könnyen eltűnhet a tányérról a jövőben

Az éghajlatváltozás világszerte közvetlen hatással van a mezőgazdaságra és az állattenyésztésre. Európában a parmezán, a camargue-i rizs, az espelette paprika, a kalamatai olívabogyó, a savoyai sajtok és az ibériai sonka csak néhány a helyi specialitások közül, amelyet a változó időjárás érint.

A termelők most olyan megoldásokon dolgoznak, amelyek megőrzik ezeket a helyi hagyományokat és termékeket.

Andalúziában kevés a makk

Andalúzia híres a legmagasabb minőséget képviselő „pata negra bellota” sonkájáról, amelyet öt évig pincében érlelnek, elérheti a nyolc kilogrammot is, ára pedig hétszáz euró (270 ezer forint) körül mozog.

A címke megszerzéséhez egy sertést legalább egy hektárnyi területen kell tartani, ahol makkal táplálkozhat.

De az aszálytól szenvedő tölgyek tavaly nem termettek elég makkot, ezért idén a gazdáknak két-három hektárt kell biztosítaniuk az állatoknak. De vannak, akik más megoldáson gondolkodnak, és többfajta a tölgyet ültetnek.

Savoyában nem nő a fű

A határ túloldalán lévő Franciaországban hasonló a probléma, a meleg miatt ugyanis nem nő a fű, harminc fok körüli hőmérsékletnél megáll a folyamat. Így kevés táplálék marad a teheneknek, ez pedig veszélybe sodorja a savoyai sajtokat, amelyeknél előírás, hogy a felhasznált tejnek füvön legeltetett tehéntől kell száraznia.

Tavaly huszonnyolc féle sajt kérte, hogy változtassanak az előírásokon a magas hőmérséklet miatt.

A követelmények lazítása azonban nem oldja meg az összes problémát, mert maguk az állatok sem viselik jól a kánnikulát, és egyes tehenek naponta akár két-három literrel kevesebb tejet adnak.

A tenger moshatja el a camargue-i rizst

A dél-franciaországi Camargue régióban a probléma némiképp ellenkező előjelű, ugyanis a terjeszkedő tengervíz okozza. A rizs pedig nem bírja a sós vizet, két gramm/liter koncetráció már megviseli. A tengerben pedig ez jóval nagyobb, harminchét gramm/liter.

Az olasz ízeket és az ikonikus francia borokat szintén nem kíméli a klíma.

(Forrás: Euronews, képek: Getty Images)

klímaváltozás | ételek | camargue-i rizs | andalúziai sonka | savoyai sajt

FOLYTASD EZZEL

Ráleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára

Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram