Egy huszonegy éves indiai király felrakta a családi palotát az Airbnb-re

Alighanem mindannyian szeretnénk legalább egy rövid időre megtapasztalni, milyen uralkodóként élni. Az Airbnb jóvoltából most itt a lehetőség.

No persze nem arról van szó, hogy átmenetileg ránk bíznának egy egész királyságot, csak eltölthetünk néhány éjszakát egy igazi királyi palotában – írja a Travel and Leisure.

November 23-tól még kedvezményes áron (éjszakánként ezer dollárért) lehet lefoglalni az indiai dzsaipuri család városházán található Gudliya-lakosztályát, ahol olyan előkelő vendégek hajtották már álomra a fejüket, mint a korábbi amerikai elnök, Bill Clinton, Károly herceg és Jackie Kennedy.

A palotához illően aranyozott dekorációkkal és kristálycsillárokkal gazdagon díszített tágas lakást a fenti időponttól kezdődően bárki kiveheti. A nem kevés pénzért cserébe hatalmas nappali, konyha, beltéri úszómedence és fürdőszoba illeti a vendéget, akinek a kívánságait komornyik lesi, illetve rendelkezésére áll egy idegenvezető is, valamint fejedelmi ízelítőt kap a helyi ételekből.

Az Airbnb történetében ez az első alkalom, hogy kivehető egy ilyen pompás uralkodói lakosztály. Mindezt a tulajdonosnak, a mindössze huszonegy esztendős Padmanabh Singh-nek köszönhetjük, aki a család több ezer éves hagyományait követve 2011 óta ül a trónon,

egyben ő lett a történelem első királya, aki felpakolta az otthonát az Airbnb-re.

A vendéglátó elárulta, hogy világjárásai során szívesen vesz igénybe hasonló jellegű szolgáltatásokat, és nagyon örül, amiért megoszthatja másokkal a híres indiai vendégszeretetet.

Fontos tudnivaló, hogy januártól már teljes áron bérelhető az apartman, vagyis egy éjszakára nyolcezer dollárt kell fizetni érte – a bevétel viszont jótékony célt szolgál, mert egy olyan alapítvány kapja meg, amely a Rádzsasztán államban élő nehéz sorsú nőket támogatja.

Ez is érdekelhet:

Öt forró AirBnb-lakás, aminek nehéz lesz visszaadni a kulcsát

Mikor meneküljünk el a ködös-nyirkos november elől, ha nem most?! Számos olyan pontot találhatunk a világban, ahol a hajnali fagyok és a sötétség okozta hétköznapi depresszió helyett energiával feltöltő napsütés uralkodik mostanság.

(Fotók: Airbnb, Travel and Leisure)

india | airbnb | kiadó | dzsaipuri | Gudliya

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom