Mutatunk egy ritka Lamborghinit, amiért nagyjából kétmilliárd forintot fog valaki fizetni

Lehet licitálni a világ egyik legkülönlegesebb autójára.

2013-ban készült néhány modell a Lamborghini Venenóból, melyet bő hat évvel ezelőtt a genfi autószalonon csodálhatott meg a közönség.

Az exkluzív autóból mindössze három darabot gyártottak akkoriban, de aztán egy évvel később összeszereltek még egy kilenc példányból álló miniszériát – immáron roadster változatban.

A meglehetősen extrém vonalú autó a Lamborghini alapításának ötvenedik évfordulóján gurult ki a garázsból. Az Aventadoron alapuló, viszont eltérő formájú és szénszálas karosszériát kapott – no meg egy masszívabb motort, amely egy 6,5 literes, 750 lóerős V12-es. Valamivel kevesebbet nyom az autó, mint elődje (1490 kg), többek között ezért is nagyobb a végsebessége (355 km/h), nulláról százra 2,9 másodperc alatt gyorsul.

Az elegáns matt fekete festést itt-ott zöld csíkokkal bolondították meg, az ülések is ebben a színben tündökölnek.

Tulajdonosa (a szaúdi király család) nem igazán hajtotta túl a Lamborghini Veneno LP750–4 Roadster néven anyakönyvezett modellt, csupán négyszázötven kilométert rakott bele.

Annak idején 3,3 millió eurót utalt át érte, az RM Sotheby’s párizsi aukcióján viszont sokkal nagyobb összeget kell bemondanunk, ha magunkénak szeretnénk tudni a kilencből a második sorszámot viselő szuperautót.

Várhatóan ötmillió euró körüli összegért (azaz nagyjából 1,8 milliárd forintért) kel majd el a februári árverésen.

Ez is érdekelhet:

Traktorból luxusautó – A Lamborghini születésének legendája

Földöntúli erő, arcszaggató sebesség, és luxus. Ma ezt jelenti a Lamborghini márkanév, szerte a világon, de nem is olyan régen ez még egészen másképp volt.

(Fotók: wheelsage.org)

autó | modell | lamborghini | roadster | Lamborghini Veneno

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom