Elegáns, komfortos, kényelmes, és mindenekelőtt mobil ez a szauna, amelyben LED-ek felelnek a hangulatvilágításért.
Azt már tudjuk, hogy Európa északi felében – leginkább Finnországban – a gyerekektől kezdve a nagyszülőkig mindenki szaunázik, gyakorlatilag minden háztartásra jut egy kályhával, dézsával, kővel és kanállal felpumpált szauna. A vidéki házakban vagy nyaralókban általában nyírfafűtéses, a városi lakásokban, fürdőkben elektromos üzemű, falambériával kialakított, fürdőszobából nyíló kis helyiséget találni.
Maga a szaunázás nem csupán a gőzkamrában való izzadtságcsepp-gyűjtést jelenti, hanem hozzá tartozik a hideg fürdő és a zuhanyozás is. Telente a finn emberek, amint kijönnek a szaunából, meghemperegnek a hóban, vagy lyukat vágnak a jeges tóba és beleugranak a vízbe, majd gyorsan visszaszaladnak a melegbe – ez a hőfokváltozás edzi a bőrt, élénkíti a testet, erősíti az immunrendszert.
A szaunázás azért is más, mint a gőzfürdőzés, mert itt különböző illóolajokat is lehet párologtatni, melyek szintén jótékony hatással vannak a szervezetünkre.
A Native Narrative által tervezett és megalkotott mobilszauna eredetileg Dánia déli felében kezdte meg küldetése teljesítését, de természetesen bárhová szállítható.
Alapterülete tíz négyzetméter, telt ház esetén akár tizenegy embert is vendégül tud látni egy kis lazításra.
Fatüzelésű kályhával működik, a fényekért pedig tölthető elemek a felelősek – utóbbiak hatvan-hetven órás járástartalékkal bírnak.
A tervezéskor ügyeltek arra, hogy a szauna illeszkedjen az erdei környezetbe, ezért a külső burkolatát vörösfenyőből, míg a belsejét kiváló minőségű skandináv lucfenyőből készítették. A különleges kialakításnak köszönhetően az ülések nem forrósodnak fel, így kényelmesen lehet élvezni a benti pillanatokat.
Rendeléstől számított hat-nyolc héten belül akár a mi kertünkben is díszeleghet ilyen – amennyiben Dániában élünk.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: nativenarrative.com)
minőségi | mobil | Dánia | szauna | skandináv
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!