Elképesztő akciókkal próbálnak utasokat szerezni a kínai légitársaságok

Közeleg a munka ünnepe Kínában, ami az első ünnep lesz az országban a koronavírus-járvány terjedése óta. A hatalmas veszteségeket – az év első negyedévében úgy 5,6 milliárd dollárt – elszenvedett légi közlekedés már a károk helyreállításán gondolkodik, első lépésként például döbbenetes árengedménnyel kínálnak repülőjegyeket az ünnepi időszakra – írja a CNN.

"A kormány a munka és a gyárak újraindítására törekvő politikájának eredményeként lassan ismét elindulhatnak a belföldi járatok, a kínai polgári repülési piac pedig újra felemelkedhet. Ugyanakkor a vírus tengerentúli elterjedése, illetve a nemzetközi repülési korlátozások miatt a nemzetközi útvonalak továbbra is csökkenő tendenciát mutatnak, ezek helyreállítására több időre van szükség" – mondta a kínai VariFlight egyik elemzője. Az adatok szerint egyébként az ország légitársaságainak forgalma január vége és február között több mint nyolcvan százalékkal esett vissza.

Néhány légitársaság jelentős árengedményekkel próbálja repülőjegy-vásárlására ösztönözni az embereket a május 1–5. közötti napokra. Az akciót bok choy-price jegyeknek hívják az ottani médiumok, mert a jegyek olyan olcsók, mint a zöldségek a piacon.

Egy júniusi időszakra szóló repülőjegy például Pekingből Jantaiba (ez hétszáz kilométer távolság) 11 dollárba, átszámítva 3500 forintba kerül, ami nagyjából kilencvenszázalékos kedvezménynek számít.

Ennél is döbbenetesebb akciót hirdetett meg még bő egy hónappal ezelőtt – tehát mondhatni a járvány csúcspontján –, a Shenzhen Airlines: Senzenből Csengduba 0,7 dollárért, vagyis 230 forintért lehetett jegyet foglalni. Ugyanez a légitársaság áprilisban viszont már 28 dollárért (9000 forintért) ún. mágikus dobozokat kínál, melyeket a hagyományos voucherekkel ellentétben az év negyedik negyedévében, két meghatározott időszakban lehet bármilyen belföldi utazásra felhasználni.

A West Air és az Urumqi Air a klasszikus egyet fizet, kettőt kap ajánlatot választotta, az Air Changan családi csomagot kínál (680 dollárért, átszámítva 221 ezer forintért tizenkétszer utaztat egy éven belül egy három-öt tagú famíliát), míg a China Express a társadalmi távolságtartásra gondolva egészen különleges akciót hirdetett: hat üres helyet ad egy másodosztályú ülőhely áráért, hogy meglegyen a biztonságosnak vélt távolság az utasok között. A jegy árában benne van egy koronavírus-specifikus biztosítás, és maszkokkal, valamint antibakteriális törlőkkel felszerelt csomag is.

Ez is érdekelhet:

Így indul majd újra az EasyJet a járvány végén

A népszerű európai diszkont légitársaság már nyilatkozott róla, milyen intézkedéseket vezetnének be, ha a közeljövőben újra munkába állnának.

(Fotók: Unsplash)

utazás | nagy sztori | akciók | repülőjegy | repülés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom