Vért vesz az utasaitól az Emirates légitársaság a jövőben

Talán ez lesz a légi közlekedés jövője?

Talán ez lesz a légi közlekedés jövője: a dubaji Emirates légitársaság vérvétellel ellenőrzi utasai állapotát a járatok felszállása előtt.

A légitársaság által kiadott sajtóközlemény szerint az első teszteket szerdán hajtották végre a Dubaji Nemzetközi Repülőtéren, ahol egy Tunéziába tartó járat utasain végezték el a Covid–19 gyorsteszteket. Az ellenőrzéseket a Dubaji Egészségügyi Hatóság végezte el a 3-as terminálban, a csoportos becsekkolás előtt. Az eredményekre mindössze tíz percet kellet várni.

Az Emirates állítása szerint ők az első légitársaság, amely ilyen teszteket készíttet.

"Arra készülünk, hogy más járataink előtt is bevezessük ezt a gyakorlatot – mondta Adel Al Rehda, a légitársaság egyik vezetője. – Így azonnali eredményeink lesznek, ami fontos lehet olyan országokba utazóknak, ahol írásos dokumentummal kell bizonyítani, hogy valaki nem fertőzött."

A vértesztek nem mutatják ki a koronavírus jelenlétét, de képesek detektálni, ha a szervezet a betegség leküzdéséhez antitesteket termelt. Az Amerikai Élelmiszeripari és Gyógyszerészeti Hatóság szerint ez sem garancia arra, hogy valaki nem fertőzött, mivel a fertőződés első napjaiban a szervezet nem termel antitesteket, mindenesetre az ilyen tesztek valószínűleg egyre elterjedtebbek lesznek a jövőben.

Nagy kérdés, hogy az utasok mennyire szeretnék, ha a jövőben rutineljárás lenne a felszállás előtti vérvétel, sokan ugyanis kifejezetten viszolyognak ettől a művelettől. Ahogy a Roadster egyik újságírója a hírt olvasva megjegyezte: „Akkor én többet nem repülök.”

A koronavírus-járvány okozta válság első hulláma a légi közlekedést is érintette, a légitársaságok flottájának java része jelenleg is üzemen kívül van. Elemzések szerint 2020-ban a szektor 314 milliárd dolláros veszteséget fog elkönyvelni, ami 55%-os zuhanás a tavalyi évhez képest.

A koronavírussal kapcsolatos korábbi cikkeink:

vérvétel | koronavírus | emirates | légiközlekedés | járvány

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom