Close
Így indul majd újra az EasyJet a járvány végén

Így indul majd újra az EasyJet a járvány végén

A népszerű európai diszkont légitársaság már nyilatkozott róla, hogy milyen intézkedéseket vezetnének be, ha a közeljövőben újra munkába állnának. A BBC-nek meséltek a poszt-koronavírus terveikről. 

Johan Lundgren, a vállalat első embere szerint több helyet fognak felszabadítani a repülőkön, hogy a távolság megtartása a levegőben is lehetséges legyen. Ez annyit jelent, hogy a sorban, ahol három szék van egymás mellett, a középső ülésekre a kezdeti időszakokban nem árusítanak majd jegyet.

Lundgren szerint ezt az utasok sem bánják majd, ez egy olyan észszerű intézkedés, ami betartható, és nagyobb biztonságérzetet ad majd az utasoknak. Az elsődleges ugyanis az emberek biztonsága, komfortérzete.

A középső ülés szabadon hagyásának kérdésében nem az EasyJet az első fecske. Az American Airlines és a United Airlines néhány megmaradt, jelenleg is repülő járatán már megkezdte ezt a gyakorlatot, és automatikusan átfoglalják az utasokat, az Alaska Airlines pedig május 31-ig egyenesen blokkolta a középső üléseket.

A földre kényszerített légitársaságok pauzája még nem tudni, mikor ér véget, de egyesek már elkezdtek mozgolódni. Így van ezzel például az Emirates is, amely tesztüzemben már repül, úgynevezett poszt-covid19 járatokkal, melyekre csak vérvizsgálat után szállhatnak fel az utasaik.

Sok-sok ilyen hírre számítunk a jövőben, melyek újraformálják majd a polgári légi közlekedés alapból komoly szabályrendszerét.

2001. szeptember 11-e után is megannyi protokoll változott, így most, a koronavírus közben és a jövőbeli lecsengés után is új időszámítás jöhet.

A koronavírussal kapcsolatos korábbi cikkeink:

(Fotók: Emirates, Unsplash)

emirates | koronajárvány | koronavírus-járvány | légitársaság | légiközlekedés

FOLYTASD EZZEL

Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

Idén jobb, ha nem kapcsolod ki hosszú időre a telefonod Horvátországban

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram